Egy kábelfektető hajó már telepített is egy ilyen járművet a területen.

Kritikus időszakba léptünk, ugyanis az eltűnt expedíciós tengeralattjárón, a Titanic roncsaihoz közel 3800 méteres mélységbe merülő Titanon már csak néhány órára elegendő oxigén maradt, ráadásul még mindig nem sikerült megtalálni.

Ha viszont meg is találnák, akkor is szinte lehetetlen lenne kimenteni a tengeralattjárót és az utasait, merthogy az eddigi legmélyebben elvégzett mentésnél nyolcszor mélyebbről kellene kimenteni őket. Ezzel kapcsolatban a HVG egy, a LiveScience-nek nyilatkozó szakértőre hivatkozva azt írja, hogy egy speciális, távirányítású víz alatti járművel (remotely-operated underwater vehicle, ROV) a felszínre lehetne hozni a Titant, a Deep Energy nevű kábelfektető hajó pedig már telepített is egy ilyet a területen, ahol a feltételezések szerint (és az észlelt víz alól érkező ismétlődő, dörömbölésszerű hangok alapján) elsüllyedhetett a tengeralattjáró:

Nem tudni, hogy ez a ROV képes-e lejutni 3800 méteres mélységig, az viszont biztos, hogy tavaly sikerült egy amerikai vadászgépet a felszínre emelni a Dél-kínai-tenger 3780 méteres mélységéből.

(Forrás: HVG, LiveScience, fotó: OceanGate)

Ez is érdekelhet:

Ők az eltűnt tengeralattjáró utasai

Az egész világ értük szorít most.

Akkor sincs esélyük kiszabadulni az eltűnt tengeralattjáró utasainak, ha a felszínre érnek valahol

Jó esetben is csak 96 órára elegendő oxigén maradt a tengeralattjáróban tartózkodó öt főnek.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

Koktélozás feszengés nélkül: ilyen Budapest legújabb komfort bárja

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
8% Naná, és nagyon keményen.
42% Igen, de menedzselhető.
50% Szerencsére nem.
Ezekkel a fotókkal sokkal jobban telik a karácsonyi punnyadás – figyelmeztetünk, nehéz lesz abbahagyni
Hirdetés