Az elmúlt héten a SpaceX, a NASA és az Európai Űrügynökség is kitett magáért, és egy rakat borzasztóan erős űrfotóval ajándékoztak meg minket.

A 2013-as teljes holdfogyatkozás fázisairól az ESO, vagyis az Európai Déli Obszervatórium közölz egy remekbeszabott képet. Hogy miért most, azt nem tudjuk, de jobb későn, mint soha.

Ahogy arról korábban már írtunk, a SpaceX immár kilencedik alkalommal küldött utánpótlást a Nemzetközi Űrállomásra, amit nagy szerencsénkre aprólékosan dokumentáltak is. A fenti képen az látható, ahogy a Falcon-9 rakéta elhagyja a Föld légkörét, rajta a Dragon űrkapszulával.

A NASA sem akart kimaradni a tűzijátékból, és július 4-e (az amerikai függetlenség napja) alkalmából közzétették a Hubble űrteleszkóp egy régebben készített képét a húszezer fényévnyire található NGC 3603 nebuláról, ami pont úgy néz ki, mint egy hatalmas, kozmikus tűzijáték.

És ha már így belejöttek az álleejtős képekbe, akkor rögtön közzétettek egy másik fotót is a Jupiter déli féltekéről, amit kedvenc űrszondánk, a Juno készített nemrég, és Kevin M. Gill varázsolt színessé.

Az Európai Űrügynökség is felvette a kesztyűt, akik Alexander Gerstnek köszönhetően vannak itt.  A német űrhajós az ISS fedélzetéről készített egy pompás képet a Holdról, mellesleg ő az első asztronauta, akinek a munkáját egy szuperintelligens digitális asszisztens segíti.

Olyan videót posztolt a SpaceX a Dragon-űrkapszula kirakodásáról, hogy annak mi is a csodájára járunk

Kétszer kellett megnéznünk, mire elhittük, hogy ez nem csak valami animáció.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Vagány nők a magasban: így hasított a Wizz Air nőnapi járata 

120 nap alatt, kézzel épített fel egy csúszdás-medencés lakóházat két férfi

Miért éppen ma van a matematika leghíresebb számának a napja?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.