Az RDM Group szerdán mutatta be a Lutz Pathfindert, vagyis az első angol robotautót, amely ha minden jól alakul, hamarosan történelmet írhat.

A Lutz Pathfinder lehet ugyanis az első olyan robotautó, amely ténylegesen forgalomban közlekedve szállítja majd az utasokat A-ból B-be, de leginkább a külvárosból a belvárosba - az RDM Group ugyanis első körben főleg az ingázók és idősek dolgát szeretné megkönnyíteni a járgánnyal.

Kicsit azért csalódottak vagyunk, hiszen a patinás angol autótervezési hagyományokból semmit sem felmutatva sikerült a Google robotautójánál (és a Smartnál) is nevetségesebb megjelenésű kocsit tervezni, pedig ha valamire egészen biztosan nincs most szüksége a robotautó-mozgalomnak, az az, hogy a kocsik nevetségesen nézzenek ki. Épp elég baj, hogy nem lehet vezetni.

A Lutz Pathfinder nem csak emiatt nem fogja magát belopni az autórajongók szívébe, hiszen a 65 kilométeres hatótávolságú elektromos kocsi mindössze 25 km/h-s sebességgel tud haladni, ami nem ígér csorbítatlan sebességélményt az utasoknak.

Ami az utasokat illeti, belőlük kettő fér el egyszerre a kocsiban, csomagokkal együtt, bár azt kicsit hiányoljuk, hogy menet közben nem nagyon fognak tudni kényelmesen aludni, márpedig a robotautók tervezésénél már ilyen, eddig teljesen irreleváns szempontokat is érdemes lenne figyelembe venni.

Az autóból egyelőre negyven darabot terveznek legyártani, amelyekkel még idén megkezdik a tesztet Milton Keynesben – ugyanabban a Milton Keynesben, ahol 2017-től már a pályaudvarról is automata buszok fogják szállítani az utasokat a belvárosba. Jó nekik.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Föld mélyén 50 000-szer több energia rejlik, mint a világ összes fosszilis tüzelőanyag-készlete

Miért felfedezetlen a Föld tengerfenekének 99,999%-a?

A NASA olyat tesz, amit eddig soha: élőben, a saját képernyődön nézheted végig az emberiség történelmi visszatérését a Holdhoz

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés