A Sony World Photography Award idén első alkalommal hirdette meg a mobilfotós pályázatot, és rögtön van minek örülnünk, ugyanis a több ezer jelentkező közül Schmidt Jánosnak két képe is bekerült a legjobb húsz közé. A győztesről közönségszavazás dönt, így a te szavazatodon is múlik, hogy leszünk-e még ennél is büszkébbek.

A Mobile Phone Awardra összesen 6297 fotót küldtek be a világ minden tájáról, így aztán különösen nagy elismerés, hogy a magyar fotós képei közül kettő is bekerült a döntőbe. Innen viszont már a közönségszavazás dönt, így rajtad is múlik, hogy lehetünk-e még büszkébbek János képeire. A szavazás március 17-ig tart, és semmi mást nem kell tenned, mint hogy a megfelelő kép alatt nyomsz egy lájkot. Ennek a két képnek kell nagyon drukkolni:

Egyébként a Nyugati pályaudvarról készült kép elég jól áll, 450 körüli szavazattal jelenleg a negyedik, de sajnos így is majdnem 700 lájkkal van lemaradva Salsvatore Calafato fényképétől, szóval itt az ideje belehúzni. Hajrá!

És íme a verseny többi résztvevője, nekik is kijár a taps meg a gratuláció.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Kiszámolták, hány embert bírna el valójában a Föld, a végeredmény pedig téged is meg fog lepni

Ez volt az első fotó a csernobili atomkatasztrófáról

Napelemparkot építenek a csernobili erőmű területén

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
75% Igen
14% Nem
11% Nem szoktunk erről beszélni