A legújabb ThinkPad modell igazi munkaeszköz – nem annyira a szó kávéházban wifizős értelmében.

A ThinkPadekre sokan közülünk, mint a notebookok etalonjaira tekintünk, hiszen a gyártó az elmúlt években, sőt évtizedekben már jó néhányszor bizonyított. Az első ThinkPad még 1992 tavaszán látott napvilágot, akkor ugyebár még az amerikai IBM gondozásában, majd pedig 2005-ben a kínai Lenovo vette át a stafétabotot, amikor is egy az egyben felvásárolta az IBM számítógépes üzletágát. A Lenovo a tavalyi év második negyedévében előlépett a világ legnagyobb számítógépgyártó vállalatává, és népes asztali számítógép-, notebook-, szerver-, munkaállomás-, okostelefon-, illetve tablet-termékskálájából mi most az egyik legújabb ThinkPad ultrabookot modellt mutatjuk be részletesen.

ThinkPad X240

A világszerte több mint 200 ezer alkalmazottat foglalkoztató Lenovo többek közt hazánkban is gyárt számítógépeket, a Flextronics sárvári üzemében, a hozzánk a MySoft jóvoltából érkezett tesztkészülék dobozán azonban Made in China matrica található. A "kínai" szó hallatán azonban nem szabad megijednünk, hiszen a Lenovo a tervezésnél, anyaghasználatnál és összeszerelésnél is hozza a világszínvonalat. A ThinkPad X240 egy rendkívül jól összerakott, kellemes tapintásérzetet biztosító, pillekönnyű, mindössze 1,36 kilós hordozható számítógép. A megszokott ThinkPad dizájnjegyeket felmutató, elődeihez képest azonban számos ponton alaposan átgyúrt X240 felülete teljes egészében matt fekete, arra tehát nem igazán alkalmas, hogy például egy felkapott belvárosi étteremben menőzzünk vele.

Power Bridge

A korábbi X230 közvetlen utódmodelljének tekinthető X240 csak 20,3 milliméter vastag – a legvastagabb részén. Tesztgépünk ennél csak azért magasabb egyes részein, mert egy hatcellás (72 Wh) extra akkumulátort kapott. Ide kapcsolódik a Lenovo egyik új fejlesztése, a Power Bridge: a gép tartalmaz egyrészt egy integrált háromcellás kis akksit, másrészt pedig egy három-/hatcellás cserélhető akkumulátort, melyek közül az utóbbi akár a gép működése közben is kicserélhető. Az egy feltöltéssel elérhető használati idő sok mindentől függ – átlagos helyzetben simán hozható a hat–nyolc órás üzemidő, de adott esetben akár a tízórás, vagy ennél hosszabb használati idő sem elképzelhetetlen.

Bírja a kiképzést

A ThinkPad X240 nem egy divatkészülék, hanem egy munkára termett eszköz, mely simán elviseli, ha kisebb-nagyobb külső behatások érik. A fedlap szénszálas anyagból készült, az alsó szekció magnéziumból van, a hivatalos katonai minősítés pedig arra jelent garanciát, hogy sem az extrém hőmérséklet, sem a kicsi vagy nagy nyomás, sem a por, sem pedig a nedvesség nem tud kárt tenni benne. Ezeket persze nem állt módunkban kipróbálni, mindenesetre biztosak lehetünk benne, hogy a Lenovo ezúttal sem a levegőbe beszél.

Felszereltség

A bal oldali élen egy hálózati adapter csatlakozó aljzatot, egy kisebb hűtőfelületet, egy VGA-kimenetet, egy USB 3.0 portot és egy Mini DisplayPort-csatlakozót, az ellentétes oldalon pedig egy jack dugaljt, egy PowerShare funkciós USB 3.0-csatlakozót, egy SIM-slotot, egy 4-in-1 kártyaolvasót, valamint egy Ethernet-portot találunk. HDMI-port nincs, és USB-portból is lehetne eggyel több. Ha ilyen és ehhez hasonló extrákra vágyunk, akkor a 47 ezer forintos Basic, vagy a 66 ezer forintos Ultra dokkolót érdemes beszereznünk, melyek a notebook alján lévő szabványos felületre csatlakoztathatók.

Kijelző

Fedélretesz sokak bánatára nincs, az viszont örvendetes tény, hogy a készülék akár 180 fokos szögben is szétnyitható. A kijelző esetünkben egy TN technológiájú panel volt, melynek betekintési szögei nem túl jók, de akár IPS kijelzővel és érintésérzékeny kivitelben is rendelhető a ThinkPad X240. A jelenleg forgalomban lévő modellek mindegyike 12,5 colos képátlójú és 1366x768 pixeles felbontású LCD-vel rendelkezik, így a pixelsűrűség mindössze 125 ppi. Hamarosan azonban érkezik az 1920x1080 pixeles full HD kivitel is, 176 ppi-s értékkel. A display matt kivitelű és nagy fényerejű, így akár terepen is remekül használható, fölé pedig egy integrált webkamerát is beépítettek.

Kezelhetőség

Pozitív változás, hogy a korábbiakhoz képest némileg hosszabb lett a csuklótámasz. A billentyűzet 84 gombja 270x100 milliméteres területen helyezkedik el, ennél jóval érdekesebb, hogy a cseppálló kivitelnek köszönhetően nem gond egy kis kilötykölődő kávé, az opcionális háttérvilágítás pedig értelemszerűen sötétben történő használatkor jöhet jól. A G, H és B gombok által közrefogott, érdesített felületű trackpoint használhatósága kapcsán megoszlanak a vélemények, a 87x70 milliméteres touchpad viszont egyértelműen remekül sikerült: a kattintásvezérlés ötpontos, a Windows 8-féle gesztusokat pedig egyszerre maximum négy ujjal valósíthatjuk meg.

Hardver, szoftver

Tesztkészülékünkben egy Haswell-alapú, vagyis vadonatúj Intel Core i5–4300U processzor található, melynek két magja alaphelyzetben 1,9 GHz-es frekvencián üzemel, de egymagos módban akár 2,9 GHz-ig is emelkedhet az órajel. A 22 nanométeres csíkszélességű és 15 W-os maximális TDP-jű chipben egy Intel HD4400-as grafikusgyorsító is van, ezenkívül 8 GB DDR3 RAM-ot és egy 250 GB kapacitású Samsung 840 EVO SSD-t is kapunk a pénzünkért. A rendszer fürge: a 64 bites Windows 8 Pro oprendszer körülbelül 12 másodperc alatt bootol be, a PCMark 7-ben 4562 pontot, a 3DMark 11-ben pedig 825 pontot ért el a gép. Alap az a/b/g/n szabványú wifi, a Bluetooth 4.0 és az NFC, opciósan pedig ac wifit és Ericsson-féle HSPA+ modemet is kaphatunk. Szoftveres extra többek közt a rendszerinfó, backup- és védelmi funkciókkal telepakolt Lenovo Solution Center, illetve a SugarSync alapokon nyugvó Lenovo Cloud Storage felhőszolgáltatás.

Konklúzió

Amennyiben egy, a legmagasabb elvárásoknak is megfelelő, rendkívül kompakt és strapabíró ultrabookot szeretnénk venni elsősorban munkához, akkor a Lenovo ThinkPad X240 remek választás lehet, bár adott esetben érdemes inkább megvárni a full HD kijelzős modellek felbukkanását. Tesztalanyunkat a cikk írásakor a MySoftnál 389 900 forintos áron kínálják, ha viszont beérjük 4 GB RAM-mal és egy 500-as merevlemezzel, akár 307 ezer forintból is kijöhetünk. Az abszolút csúcsverzió 723 ezer forint, i7–4600U chippel, 1 TB-os SSD-vel, de egyelőre még az sem full HD kijelzős, bár már IPS paneles. Ha az X240-esnél nagyobb méretben gondolkozunk, érdemes lehet néhány pillantást vetni a 14 colos T440 és T440s modellekre, illetve a 14 colos S440-re, vagy a 15,6 colos S540-re. Az összes Lenovo ThinkPadre hároméves helyszíni garanciát vállal a gyártó.

Támogatott és ajánlott tartalmaink