Az elmúlt 20 év egyik leglátványosabb üstököse volt.

Lenyűgöző felvételeket készített a széteső Atlas-üstökös több mint kéttucatnyi magtöredékéről a Hubble-űrteleszkóp, amely április 20-án nagyjából 30, három nappal később 25 magtöredéket azonosított.

A széteső üstökös nagyjából 146 millió kilométerre volt a Földtől, amikor a Hubble megörökítette. Ha valami megmarad belőle, akkor a kométa május 23-án lesz a legközelebb – 116 millió kilométerre – a bolygónkhoz

A haldokló üstököst lencsevégre kapó két kutatócsoport egyikének vezetője,  Quanzhi Ye szerint ez több dolog miatt is egy rendkívül izgalmas dolog:

„Egyrészt mert ilyen jelenséget látni óriási élmény, másrészt mert ilyen nem történik nagyon gyakran. A legtöbb széteső üstökös túlságosan halvány ahhoz, hogy láthassuk. Ilyen volumenű esemény évtizedenként egyszer vagy kétszer következik be.”

Az Atlast tavaly decemberben fedezték fel, fényessége március közepéig olyan gyorsan növekedett, hogy a csillagászok egy része úgy vélte, hogy májusban szabad szemmel is látható lesz, de az égitest hirtelen halványulni kezdett, amiből a csillagászok arra következtettek, hogy az elmúlt 20 év leglátványosabb üstökösének a magja elkezdett feltöredezni vagy szétszakadni – ezt, vagyis az úgynevezett fragmentálódást igazolták az április közepi felvételek is.

(Forrás: NASA, ESA, MTI, fotó: ESA)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Miért olyan rohadtul fontos Trumpnak Grönland?

Még az űrből is látszik a teljes Magyarországot borító hótakaró

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
31% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.