Mindössze négy betűből áll az új név, ami mögött az állhat, hogy az Fb korábbi termékmenedzsere komoly vádakkal illete a közösségi óriást, amit több tízezer oldalnyi belső dokumentumokkal támaszt alá.

Mark Zuckerberg – magyar idő szerint – csütörtökön este a Connectnek nevezett eseményen bejelentette, hogy megvan a Facebook új neve:

Meta.

Itt persze ne a közösségi oldalra gondolj, hanem a többek között azt, az Instagramot, a WhatsAppot, az Oculust és egyéb mindenféle hardveres fejlesztéseket és projekteket müködtető vállalatra – ezt lépte meg 2015-ben a Google is, amely az anyacégét Alphabetre nevezte át.

Az Fb-alapító szerint erre azért volt szükség, mert

„a Facebook a világtörténelem egyik leggyakrabban használt terméke (...), de ez egyre kevésbé foglalja magában mindazt, amit csinálunk”,

és reméli, hogy hamarosan egy metaverzumot* működtető vállalatként tekintenek majd rájuk.

* Az úgynevezett metaverzumban Zuckerberg szerint találkozik a fizikai és a digitális világ és "magával ragadó virtuális online élményt" nyújt majd a felhasználóknak. A terveik szerint a Facebook által gyártott úgynevezett VR-szemüvegekkel a felhasználók interakcióba léphetnek egymással akár egy játékban, akár a munkahelyükön.

Nem véletlen az időzítés

Az amerikai sajtóban, köztük az Axios hírportálon megjelent értékelések szerint Zuckerbergék ezzel akarják elterelni a figyelmet a vállalat körül kialakult botrányról: a Facebook korábbi termékmenedzsere, Frances Haugen olyan – több tízezer oldalnyi – belső dokumentumokkal látta el az amerikai sajtót, amelyek állítása szerint bizonyítják, hogy az amerikai cég tisztában van a termékei által okozott károkkal, azonban nem hajlandók változtatni, mert fontosabbnak tartják nyereségüket a biztonsággal szemben.

Frances Haugen egyenesen kijelentette, hogy az Fb-platformok...

  • ...ártanak a gyerekeknek, hogy az Instagram nyilvánvaló károkat okoz egyes tizenévesek számára
  • ...elősegítik a társadalom polarizálódását az Egyesült Államokban.
  • A félretájékoztatásról és az online felületeken észlelt gyűlöletkeltésről azt mondta, hogy a Facebook és platformjai gyengítik a demokráciát.

Eközben...

(Forrás: Facebook/Meta, The Guarian, MTI, fotó: Getty Images)

És ezt olvastad már?
Ufókat próbál meg azonosítani a Pentagon