Úgy tűnik, a kiterjesztett valóság annyira kiterjedt, hogy lassan nem is látszanak a határai, ugyanis a Microsoft fejlesztőinek még egy lapáttal sikerült rátenniük a varázssapkájuk eddig is boszorkányosnak tűnő képességeire, és megoldották, hogy a Hololens-szel teleportálni is lehessen.

Ehhez a 3D-s mozgásérzékelést hívták segítségül, amivel az embert egyszerűen "beszkennelik", így olyan embereket is láthatunk magunk körül, akik valójában nincsenek ott. Ez a fícsör eddig kizárólag az őrültek kiváltsága volt, a Hololens-szel viszont bárki számára elérhetővé válik.

Hogy a "holoportáció" a valóságban mennyire tűnik valódinak, az jó kérdés (annyira biztos nem, mint a videóban, hiszen a Hololens-t használni leginkább olyan érzés, mintha egy ablakon keresztül néznéd a kiterjesztett valóságot), de a látványos demó azért elég jó indikátora annak, hová fejlődhet ez a technológia a következő években, évtizedekben.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

És akkor egyszer csak átlebegett az Orion űrhajó fedélzetén egy üveg Nutella

A szemünk előtt omlik össze a világegyetem egyik legnagyobb csillaga

Ez nem egy horrorfilm, hanem a valóság: hamarosan jöhetnek az agy nélküli emberi klónok egy startup szerint

A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
13% Igen, tetszett.
26% Igen, de csalódás volt.
23% Még nem, de megnézem.
38% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés