Szerény menü, az biztos.

Az Ausztrál Nemzeti Egyetem kutatói november közepén publikáltak egy kutatást, amiben arra a megállapításra jutottak, hogy a Földet legkorábban benépesítő állatok, azaz

a bolygónk első, Ediacara biota-csoporthoz tartozó nagy, lágytestű állatai mintegy 600-540 millió évvel ezelőtt az óceán fenekéről származó baktériumokkal és algákkal táplálkoztak

– a kutatók fosszíliák elemzésével bukkantak rá az ősi állatok táplálékának molekuláris maradványaira.

Kimberella fosszília

A tanulmány azt is megállapította, hogy a mai puhatestűek egyik ősének tartott, Kimberella nevű, szájszervvel rendelkező ősi állat már úgy fogyasztotta el a táplálékot, mint a modern állatok. Egy másik, a Dickinsonia csoporthoz tartozó faj pedig, amely csaknem másfél méteres hosszúságú volt, az óceán fenekén haladva a testén áteresztve fogyasztotta el a táplálékát – a két faj az evolúció menetét megváltoztató, modern állatok kialakulásához vezető esemény, a kambriumi robbanás előtt 20 millió évvel élt.

A tanulmány vezető szerzője, Ilya Bobrovskiy hangsúlyozta, hogy az Ediacara biota maradványai a legöregebb fosszíliák, amelyeket már szabad szemmel is láthatóak, valamint még hozzátette, hogy

„ezekből származunk mi és minden ma létező állat. Ezek a lények a legmélyebb látható gyökereink”.

(Forrás: Eurekalert.com, MTI, fotó: Dr Ilya Bobrovskiy/GFZ-Potsdam)

Ez is érdekelhet:

Hamarabb léphet magyar űrhajós a Holdra, mint gondolnád

Egyenesen a magyar űrhajósprogram projektvezetőjétől lehet tudni.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Mondunk egy fővárost, melyik folyó folyik keresztül rajta?

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés