A BepiColombo űrszonda fantasztikus fotókat készített a Merkúrról, amikor január 8-án hatodszorra és utoljára megközelítette a bolygót. Az Európai Űrhivatal (ESA) közleménye szerint ez a manőver lehetővé teszi, hogy a szonda 2026 végén pályára álljon a Merkúr körül.

A művelet során mindössze 295 kilométerre közelítette meg a felszínt, ahol az északi sark hatalmas, örök árnyékban lévő krátereit is megörökítette.

Ezek a kráterek, például a Prokofjev és Kandinszkij, a Naprendszer leghidegebb helyei, és akár fagyott vizet is rejthetnek.

A BepiColombo egyik fő célja, hogy kiderítse, van-e víz a Merkúron. Bár a mostani fekete-fehér fotók is lenyűgözőek, a fő kamera csak a bolygó körüli pályára állás után készít majd nagyfelbontású képeket.

Ez mindössze a harmadik misszió, amely a Merkúrt kutatja, így továbbra is a Naprendszer egyik legkevésbé feltérképezett bolygója marad, amely elsősorban a Nap közelsége miatt nehezen megközelíthető.

Ezek is érdekelhetnek:

Úgy fest, mégis megköszönhetjük az üstökösöknek azt, hogy víz van a Földön

És külön köszönet a Jupiter pályája körül bóklászó 67P/Csurjumov–Geraszimenko üstökösnek.

Van egy égitest, ami egy az egyben úgy néz ki, mint a Halálcsillag a Star Warsból

A legenda szerint George Lucas erről az égitestről mintázta a Csillagok háborúja Halálcsillagját, de valójában erre esélye sem lett volna.

(Forrás: ESA)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Vagány nők a magasban: így hasított a Wizz Air nőnapi járata 

120 nap alatt, kézzel épített fel egy csúszdás-medencés lakóházat két férfi

Miért éppen ma van a matematika leghíresebb számának a napja?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.