A főnökeik ajánlására a női dolgozók zöme a nyelvével nyálazta a rádiumtól ragyogó ecsetet, voltak, akik a körmüket és az ajkuk is kifestették a mérgező anyaggal.
Az 1898-as felfedezése után a vállalkozók hamar felismerték az üzleti potenciált az akkor még gyógyító hatású anyagnak hitt rádiumban. A súlyosan egészségkárosító szert az 1900-as évek elején elkezdték használni a kozmetikában, az élelmiszeriparban és nem utolsósorban az óragyártásban is.
Az anyag talán az utóbbiban lett a legnépszerűbb, tekintve, hogy az órák számlapjain lévő rádiumos berakások akár éveken keresztül is világítottak, megkönnyítve ezzel az idő leolvasását gyenge fényviszonyok között.
A rádiumos órák nagy részét az Egyesült Államokban festették meg, komoly iparág kezdett kiépülni a tengerentúlon, a húszas évek elején már több vállalat is foglalkozott az új, izgalmas technológiával. Az egyik legnagyobb és leghíresebb ilyen cég a New Jersey-i Orange városában működött, de évekkel később számlapfestő telep nyílt Ottawában és a connecticuti Waterburyben is.
Ezekben az üzemekben nemcsak a festést, hanem a rádium gyártását is végezték, a gumiarábikummal kevert veszélyes anyag egész nap a munkások közelében volt.
A legnagyobb veszélynek azok a nők voltak kitéve, akik a számlapok festését végezték, ők ugyanis szó szerint a szájukba vették a súlyosan egészségkárosító rádiumot. Számlapfestő telepen dolgozni kifejezetten sikkes volt abban az időben, a nők munka után a körmüket és az ajkukat is kifestették a világító anyaggal és úgy flangáltak a városban.
A gyárak vezetői szándékosan arra bátorították a dolgozókat, hogy a jobb, pontosabb eredmény érdekében két festés között mindenképp nyálazzák az ecseteiket. A források szerint a vállalkozók eleinte valóban nem tudták, hogy a rádium mérgező, de mikor megjelentek az első gyanús megbetegedések, akkor sem tettek semmit annak érdekében, hogy megvédjék a dolgozóikat.
A gyárak vezetői szándékosan nőket kerestek erre a feladatara, mert az aprólékos, jó kézügyességet igénylő számlapfestést női munkának tartották.
A műszakvezetők megnyugtatták a munkásokat, hogy ne aggódjanak a rádium használata miatt, mert nem veszélyes, a nap végére maximum pirospozsgás lesz tőle az arcuk. Munka közben nemcsak a nők nyelvére került a mérgező anyagból, hanem az arcukra és a ruhájukra is, így a mérgező rádiumot sokan hazavitték a szeretteikhez is.
A mérgező rádiumipar éveken keresztül zavartalanul működhetett, mert a nők tünetei csak lassan, évről évre súlyosbodva jöttek elő.
Az első komolyabb esetek 1920 után kerültek elő, amikor egyre több számlapfestő kezdett komoly fájdalmakra panaszkodni. Fáradtság, letörtség, fogfájás és foghullás – ezek voltak a legjellemzőbb tünetek. A tömeges panaszok ellenére sokáig nem regisztráltak halálos esetet, így munkaidőben továbbra kénytelenek voltak mérgező rádiumot nyalogatni a dolgozók.
Az első rádiumhoz köthető haláleset 1922-ben történt, a mindössze 22 éves Mollie Maggia egy év alatt teljesen leépült, míg végül pokoli fájdalmak közepette halt meg a családja körében. A nyilvántartás szerint a korábban számlapfestőként dolgozó fiatal nő szifiliszben halt meg, de később kiderült, hogy a halálának valós oka rádiummérgezés volt. Erre utalt többek között az is, hogy Maggia az életének utolsó évében súlyos rádiumállkapocsban szenvedett.
A súlyosan egészségkárosító rádium miatt a nők csontozata elgyengült, a csontok fala lyukacsossá vált, súlyos esetben teljesen le is vált. Az előrehaladott állapotot jól jelezte a látható tünetek mellett a gyakran előforduló vérszegénység és a csontvelősorvadás is. A rádiumlányoknak az állkapcsát érintette leginkább a rádiummérgezés, de például Dr. Sabin Arnold von Sochocky, a rádiumos festékkel festett számlapok feltalálója a kezeit vesztette el.
Rádiumperek
Miután egyre több gyanús eset került nyilvánosságra, a cégek végül elkezdték rendszeres orvosi vizsgálat alá vetni munkavállalókat. A vezetők ezeknek a vizsgálatoknak az eredményeit rendszeresen eltitkolták, mindent elkövettek azért, hogy lerázzák magukról a felelősséget. 1925-ben Grace Fryer, a New Jersey-i gyár egyik dolgozója két éven keresztül küzdött azért, hogy egyáltalán egy ügyvéd elvállalja a képviseletét a bíróságon.
Fryer végül négy munkatársával fogott össze, hogy együtt nyújtsanak be keresetet a rádiumos számlapok gyártásával és forgalmazásával foglalkozó Undark nevű céggel szemben. A per nagy sajtóvisszhangot kapott, a közvélemény egyértelműen a rádiumlányok mellé állt, csakúgy mint a bíróság.
1928-ban a négy egykori számlapfestő nagyobb összegű kártérítést kapott az Undarktól, de a vagyont nem élvezhették sokáig, mivel évekkel a győztes per után néhány évvel mind a négyen meghaltak.
A rádiumlányok sikere után a tünetektől szenvedő dolgozók sora elkezdte beperelni a munkáltatókat. Az egyre duzzadó botrány miatt a cégek kénytelenek voltak megfelelő munkakörülményeket biztosítani a számlapfestőknek, akik egy idő után már csak védőfelszerelésben dolgozhattak. Az óraipar ezután még hosszú évtizedeken keresztül, egészen 1968-ig használta a rádiumot.
(Források: The Atlantic, Wikipédia, CNN; kiemelt kép: Getty Images)
Ez is érdekelhet:
Budapest ostroma, bombázások, hadifogság – Így érintették meg a magyarok 1946-ban a Holdat
Bay Zoltán és Simonyi Károly vezérletével 76 éve végezték el a magyar holdradarkísérletet.
„Nekem az ötmilliós luxusóra is csak egy darab acél, amibe bele kell tolni a vésőt”
Interjú Szijjártó István vésnökkel, aki a Maurice Lacroix Aikon Urban Tribe limitált kiadásának egyedi mintáit álmodta meg.
