Akik nagyon szeretnének már egy sci-fiben élni, azok biztosan örömmel hallják, hogy hamarosan új szereplő mutatkozhat be a repülő autók piacán.. mit bemutatkozhat, a Lilium egyenesen rárúghatja az ajtót a többi aspiránsra.

Ugyanis hiába érkeznek már a hírek évek óta a merészebbnél merészebb tervekről, a szomorú valóság az, hogy a repülő autók piaca, nos, nem igazán létezik: a Terrafugia évek óta csak ígérget, és a szlovákok is eléggé meglassultak az AeroMobillal.

A reménysugár most a Liliumnak köszönhetően gyúlt fel újra, akiknek ugyan egyelőre szintén csak látványos számítógépes illusztrációik vannak a készülő autóról, de az azért bizakodásra ad okot, hogy a német startup az ESA, vagyis az Európai Űrügynökség inkubátorában bontogatja a szárnyait.

Ha sikerül tartaniuk az ütemtervet, akkor pedig 2018-ra készen is lehet a teljesen elektromos repülő autó, ami az első ilyen jellegű, polgári közlekedésre szánt jármű lehet. A Lilium járgányát egyébként helyesebb lenne légautónak hívni, hiszen földi közlekedésre egyáltalán nem alkalmas, viszont helyből tud le- és felszállni, tehát leginkább egy rotor nélküli helikopterre hasonlít. A tervezők szerint a légautó akár három kilométer magasba is képes felszállni, a vezetését pedig húsz óra alatt meg lehet tanulni, bár ez utóbbiban mi azért erősen kételkedünk.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Mondunk egy fővárost, melyik folyó folyik keresztül rajta?

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés