Október 25-én a Nap bő harmadát kitakaró részleges napfogyatkozás figyelhető meg Magyarországról. A mintegy két órán át tartó jelenséget szabad szemmel és távcsővel is meg lehet majd figyelni a déli órákban – közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló szerdán.

Napfogyatkozáskor a Hold a Földről nézve a Nap elé úszik, és a Hold árnyéka a Földre vetül. Mivel a Hold és a Föld keringési síkja 5,5 fokot zár be egymással, újhold idején a Hold általában nem a Föld és a Nap egyenesén, hanem attól feljebb vagy lejjebb tartózkodik. A napfogyatkozás így ritka és különleges esemény. Teljes napfogyatkozás esetén a Hold teljes egészében eltakarja a Napot, részleges napfogyatkozásnál pedig csak egy részét takarja ki a napkorongnak.

A mostani fogyatkozáshoz hasonlót legutóbb 2015-ben lehetett megfigyelni, akkor 59 százalékát takarta ki a Hold a Nap területének. A következő nagyobb, Magyarországról 47 százalékosan látszó fogyatkozás 2027. augusztus 2-án fog bekövetkezni.

Az égi jelenség Budapestről nézve 11 óra 18 perckor kezdődik, akkor lép be a Hold a napkorong elé. A legnagyobb fázist 12 óra 25 perckor éri el, akkor Budapesten a Nap átmérőjének 44 százalékáig hatol be a Hold sziluettje; a jelenség szabad szemmel is látható lesz.

Ebben az esetben a távcsőboltokban kapható napfogyatkozás-néző szemüvegek és vizuális napszűrő fóliák tökéletes védelmet nyújtanak csakúgy, mint a hegesztőüvegek DIN 14-es fokozattól.

A csillagászok figyelmeztetnek arra, hogy a jelenség megfigyelésére csak szaküzletekben napmegfigyelésre alkalmazható eszközök használhatóak.

Mint kiemelik, a legkisebb nagyítású távcsővel is tilos a Napba nézni, mert oly mértékű energia fókuszálódhat a retinánkra, hogy az akár a másodperc tört része alatt azonnali vaksághoz is vezethet. Távcsövekhez napszűrő fólia használatát ajánlják. Október 25-én számos csillagvizsgáló nyitja meg a kapuit a látogatók előtt, így a Svábhegyi Csillagvizsgálóban is különleges távcsöves programokkal készülnek a részleges napfogyatkozás megfigyelésére.

Ezek is érdekelhetnek:

Évtizedek alatt kidolgozott taktikával előznének a kínaiak a világűrben

Kína űrprogramja egyre inkább reprezentálja a gazdasági erejét, a technológiai fejlettségét és a befolyását. Mire készülnek most, és miért lehet ez jó más országoknak is?

Egészen másképp néz ki a Neptunusz, mint amilyennek eddig láthattuk

A 11 milliárd dolláros James Webb űrteleszkóp úgy látja, ahogy még a Hubble sem volt képes.

(Forrás: MTI)

És ezt olvastad már?
Az iPhone 15-tel korszakváltásra készülhet az Apple, már ha igazak a pletykák