Az Asahi Power Services nevű japán cég ajándékozza meg a világot ezzel a csodával. Mondjuk van vele néhány probléma.

Az alapgondolat gyönyörű: egy drón, melyre egy esernyőt erősítettek, és ami egy mesterséges intelligenciának köszönhetően képes követni és védeni az esőtől a tulajdonosát.

Tipikusan egy olyan találmányról van tehát szó, mely hatalmas problémát oldana meg az emberiség számára, hiszen esernyővel az egyik kézben nagyon macerás buzerálni egy nagyobb mobiltelefont, a Free Parasol nevű kütyüvel viszont mindkét keze szabad az embernek, és így esőben sem kell leszakadni a Facebookról és az unalmas való élettel foglalkozni.

A gondok sajnos legalább olyan nyilvánvalóak, mint a megváltással felérő előnyök: először is, a prototípus jelenleg nagyjából 20 perc működésre képes. Ez már önmagában hatalmas probléma, ráadásul ezt a működési időt laborkörülmények között tudja csak produkálni a masina. El lehet képzelni, hogy mennyi ideig bírja, ha folyamatosan küzdenie kell a lefelé zúduló eső súlyával, illetve a szél miatti korrekciókkal.

A másik aprócska gond a zaj. Ez persze relatív, de minket nagyon zavarna.

A cég meg van győződve róla, hogy a Free Parasolt 2019-ben már úgy tudják piacra dobni, hogy az üzemidejét feltolták egy órásra. Szerintük erre a cuccra hatalmas lehet a kereslet, de ha őszinték akarunk lenni, mi nem igazán vagyunk meggyőzve. Esőben hallgathatod a fejed fölött zizegő esernyőt, ha remerül, csak két kézzel tudod normálisan a fejed fölé fogni, ha pedig eláll az eső, cipelheted a hónod alatt. (Ha addigra nem fújja el a világ végére a viharos szél.)

Mi inkább maradnánk a jól bevált összecsukható verziónál.

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon