Megrendelték az első légvédelmi üteget, 2027-ben érkezik meg az antwerpeni kikötőbe.

Bart De Wever szövetségi miniszterelnök szerint a rendszer a kikötő területének közel kétharmadát lesz képes lefedni, a pontos telepítési helyszínt biztonsági okokból nem hozták nyilvánosságra.

A kikötő légvédelmét a NASAMS norvég-amerikai fejlesztésű légvédelmi rendszer fogja ellátni, amely repülőgépek és manőverező robotrepülőgépek elfogására alkalmas. Egy légvédelmi üteg a beérkező fenyegetéseket észlelő radarból, több indítóállásból, valamint a műveleteket irányító vezérlőközpontból áll. A következő években további ütegek beszerzése várható. Egy második rendszer már a teljes kikötői terület, valamint a környező létesítmények – köztük atomerőművek – védelmét is lehetővé tenné.

Teljes körű védelmet a NASAMS sem nyújt: ballisztikus rakéták elfogására nem alkalmas,

ehhez olyan rendszerek szükségesek, mint a MIM–104 Patriot amerikai fejlesztésű, nagy hatótávolságú, föld-levegő légvédelmi rakétarendszer, továbbá kisebb hatékonysággal képes fellépni a nagyon alacsonyan repülő drónok ellen.

De Wever megerősítette, hogy a hatóságok drónelhárító rendszert is megrendeltek. A kikötő vezérigazgatója tavaly több tucat, regisztráció nélküli drón észleléséről számolt be érzékeny létesítmények – köztük vegyiüzemek és terminálok – felett.

(Forrás: MTI. A kép illusztráció.)

Ez is érdekelhet:

Lézerfegyvert teszteltek Nagy-Britanniában, 650 km/órával repülő drónt is lelőttek

A DragonFire próbája sikerült, 2027-ben kezdődik a rakétáknál nagyságrendekkel olcsóbb fegyver telepítése.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tudtad, hogy a víz, amit iszol, 70 millió éve még egy T-rex vizelete volt?

Már te is megnézheted Szörényi Szabolcs csodálatos Nyugati pályaudvar-terepasztalát

Csúnya dolgok derültek ki, amikor szabadjára engedtek egy AI-t a Firefoxban

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
28% Nem láttam, de megnézem.
20% Nem láttam és nem is tervezem.