Egy igazi mániákus játékosnak a novemberi kínálat alattomos módon üríti ki a pénztárcáját.

Halo 4

Megjelenés: 2012. november 6. – X360

A nagy sikerű Halo-sorozat negyedik számozott epizódját már nem a legendás Bungie, hanem a 343 Industries nevű csapat fejlesztette, de az előzetes vélemények szerint az új srácok sikerrel vették az akadályokat. Amikor a Microsoftnál észlelték, hogy a játék kalózverziója valahogy kikerült az internetre három héttel a megjelenés előtt, olyannyira a szívükre vették – tegyük hozzá: teljesen jogosan –, hogy az idejekorán a játékkal nyomuló gémerek online azonosítóját és gépét is végleges kitiltással büntették. Érdemes tehát megvárni az újra akcióba lendülő Master Chief kalandjaival a hivatalos megjelenés időpontját.

Az ikonikus figura a 2007-es Halo 3 után először fogja kezébe a plazmagránátot, az alkotók pedig a visszatérés örömére egy sokkal rejtélyesebb, felfedezésre ösztönző játékmenetet ígérnek. A negyedik epizód egyébként egy új trilógia nyitánya lesz, így kétség sem férhet hozzá, hogy a Microsoft ezzel újra megnyitotta a pénzcsapot.

Call of Duty: Black Ops II

Megjelenés: 2012. november 13. – PS3/X360/PC/Wii U

A Call of Duty immár évek óta egy igen ellentmondásos jelenség. A Modern Warfare alcímmel érkező negyedik számozott epizódja óta tulajdonképpen minimális fejlődéssel jelenik meg menetrendszerűen minden novemberben, mégis minden alkalommal képes volt röhögve lekörözni a hollywoodi blockbusterek 99%-át. A pénztárcsilingelés hangját persze egyre markánsabban festik alá az igazi újításokat hiányoló kritikusok sirámai, ezért a Treyarch úgy döntött, óha a korosodó grafikai motort nem is piszkálják, a játék cselekményét legalább a sorozatban először a jövőbe helyezik.

Ennek megfelelően a Black Ops II két párhuzamos – egy a hidegháború idején és egy 2025-ben játszódó – történetszállal fogja kényeztetni a rajongókat a szinte már eltúlzottan intenzív látvány, és a heveny adrenalinfröccsöt okozó játékmenet egyidejű prezentálása mellett. Mivel a szaksajtó prominensei előtt a Medal of Honor új része nagyon csúnyán elhasalt, látszólag semmi sem áll annak útjába, hogy az Activision igazgatója idén is izmos bónusszal fejelje meg az újévi köszöntőt. Ajánljuk figyelmedbe a játék élőszereplős reklámját Robert Downey Jr.-ral az élen.

Hitman: Absolution

Megjelenés: 2012. november 20. – PS3/X306/PC

Mivel 2007-ben a moziba járók is megkapták a maguk Hitman-adagját egy vitatott értékű filmadaptáció formájában, valószínűleg keveseknek kell bemutatnunk a tarkopasz, a tarkóján vonalkóddal pusztító öltönyös bérgyilkost. Az IO Interactive egy súlyos hatéves pihenő után ismét hadrendbe állítja szűkszavú kedvencünket, aki egyik szereplésével még botrányt is okozott a közelmúltban. Történt ugyanis, hogy a játék egyik trailerjében nem egészen úriember módjára aprított fel egy csapatnyi hölgyet, mely miatt még a készítőknek is magyarázkodniuk kellett.

A legújabb részben A szállító és James Bond keresztezéséből született 47-es ügynök elég nagy slamasztikába kerül – már megint. A nemzetközi bérgyilkos szakszervezet látványosan kihátrál mögüle, így nem csak egy rakat vérszomjas üldözővel, de a rendőrség speciális egységeivel is egyszerre kell felvennie a harcot, miközben kétségbeesetten próbálja kideríteni, pontosan miért is történt meg vele ez a csúnyaság. Bár az alkotók minden új résszel megpróbálnak letömködni a torkunkon egy rakat hangzatos újítást, a tapasztaltabb játékosok tudják, a jól működő alapokat úgysem fogják kiforgatni a négy sarkából.

Playstation All-Stars Battle Royale

Megjelenés: 2012. november 21. – PS3/PS Vita

Amikor a Sony kiadta híressé vált „Michael” trailerét, a közönség egy emberként ünnepelte minden idők legjobb videojátékos reklámját, mely a leghíresebb karakterek egy fedél alá gyűjtésével hirdette a játékos totális hatalmát kedvencei sorsa felett. Csak keveseknek jutott eszébe, hogy a reklám talán kicsit több, mint aminek első pillantásra tűnik. Tavaly aztán véget értek a találgatások, amikor néhány kép kiszivárgása után lehullott a lepel a játékról. Kiderült, hogy a Sony az újonnan felállított SuperBot Entertainment nevű stúdióját azzal bízta meg, hogy a Nintendo Super Smash Bros. című sorozatának mintájára egy mindenkit bele típusú verekedős játékot tegyen le az asztalra.

A Playstation All-Stars Battle Royale feleslegessé teszi azokat a vitákat, hogy a God of War Kratos nevű mészárosa vajon lenyomná-e az Uncharted Nathan Drake-jét, hiszen ebben a játékban a legnagyobb Playstation-sztárok mérik össze erejüket. Felesleges cifrázni: ezzel megvalósul minden PS-geek legvadabb vágyálma.

ZombiU

Megjelenés: 2012. november 30. – Wii U

A Ubisoft látszólag nagyon bízik a Nintendo új konzoljának sikerében, hiszen a ZombiU című túlélő-horror-fps-ének még egy igen hatásosnak ígérkező nyitócímet is biztosítottak a nextgen első szárnypróbálgatásaihoz. A játékban a zombik által elözönlött Londonban kell valahogy túlélnünk a nehéz napokat, miközben egy rejtélyt is fel kell göngyölítenünk a Buckingham-palota alatti katakombákat járva.

Mivel a játék az előzetesek szerint teljes körűen kihasználja a Wii U táblagépre hajazó kontrollerét, a GamePadot, kicsit tartunk attól, hogy a produktum el fog menni egyfajta kísérleti játék irányába, mely a konzol képességeinek bemutatása (vagy tesztelése) mellett elfelejt igazából szórakoztatni. Persze gyorsan elhessegettük ezeket a zavaró gondolatokat, hiszen a formabontó megvalósítás és az újszerű megoldások miatt érdemes megszavazni a bizalmat a ZombiU-nak. Reméljük, a majdani Wii U-tulajdonosok feledhetetlen órákat fognak azzal tölteni, hogy a kontrollert megveszekedett őrültként rázva próbálnak megszabadulni a rájuk csimpaszkodott élőhalottaktól.

Tovább:
A legfrissebb cikkekhez
A techrovat legújabb cikkeihez
Október hónap legjobb játékaihoz

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
8% Naná, és nagyon keményen.
42% Igen, de menedzselhető.
50% Szerencsére nem.
Ezekkel a fotókkal sokkal jobban telik a karácsonyi punnyadás – figyelmeztetünk, nehéz lesz abbahagyni
Hirdetés