Az idei nyaralás során akár már a tengerbe is merülhetünk a dél-koreai gyártó új csúcsmobiljával.

A nemrégiben általunk is tesztelt Samsung Galaxy S4 egy abszolút felsőkategóriás okostelefon, mely tulajdonképpen csak egyetlen területen vérzik el. Ez pedig nem más, mint a strapabíróság, jó hír azonban, hogy hamarosan érkezni fog a készülék rendkívül ellenálló kivitele.

Young Soo Kim, a Samsung Gulf Electronics elnöke egy, a napokban Dubajban megrendezett összejövetelen véletlenül, vagy tán szánt szándékkal, mindenesetre kikotyogta, hogy néhány hónapon belül bemutatkozik a Galaxy S4 új változata, mely minden további nélkül elviseli, ha elmossuk a csap alatt, ha vízbe merülünk vele, vagy ha például tartósan erős porterhelés mellett használjuk.

Ezzel persze a Samsung még nem fogja feltalálni a spanyolviaszt, hiszen a Sony már az év elején bejelentette az általunk már ugyancsak tesztelt Xperia Z-t. Ez a felsőkategóriás androidos okostelefon a Galaxy S4-hez hasonlóan ötcolos képátlójú és Full HD felbontású érintőkijelzőjű, IP57 minősítése révén pedig simán elviseli, ha 30 percig egy méter mélyen a víz alá nyomjuk.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Föld mélyén 50 000-szer több energia rejlik, mint a világ összes fosszilis tüzelőanyag-készlete

Miért felfedezetlen a Föld tengerfenekének 99,999%-a?

A NASA olyat tesz, amit eddig soha: élőben, a saját képernyődön nézheted végig az emberiség történelmi visszatérését a Holdhoz

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés