Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Előbb vagy utóbb minden ember életében eljön a pillanat, amikor a saját kárán tanulja meg, hogy a vízkár nem garanciális hiba  és ez a pillanat a legtöbb ember életében egy kiadós nyári pancsolás után érkezik el, így a jó idő közeledtével érdemes számba venni, hogy mit tehetünk, ha véletlenül a telefonunkkal együtt sikerült megmártóznunk a Balatonban vagy a kerti slag alatt.

Az első és legfontosabb: ha a telefonod vizes lett, ne kezdj el azon sírdogálni, hogy a telefonod vizes lett. Egyrészt nem segíti a probléma megoldását, másrészt ha nem akarsz örökre elbúcsúzni a telótól, akkor azonnal cselekedned kell. Szintén ne próbálj meg kamu sztorit beadni a szolgáltatónak, ugyanis ők az akkumulátor alatt elhelyezett fehér pötty elszíneződéséből azonnal látják, ha a telefont víz érte. Helyette a következőket teheted:

1. Szárítás

Ha a telót a strandon sikerült megmártóztatnod, akkor valószínűleg süt a nap, ilyenkor pedig a legkézenfekvőbb, ha kitesszük a telefont a napra száradni. Rázzunk ki annyi vizet a telefonból, amennyit csak tudunk, és ha olyan készülékünk van, akkor vegyük ki az akkumulátort, SIM-kártyát, SD kártyát is, hogy ezzel is segítsük a száradást. Mivel a folyamatos napsütés károkat okozhat a kijelzőben, ezért a telefont lefordítva tegyük ki a napra, és hogy óvjuk a kijelzőt, a mobil alá rakjunk törölközőt, póló, táskát. Ha túl melegnek érezzük a telefont, akkor egy kis időre rakjuk árnyékba, nehogy károsodjon.

2. Fagyasztás

De mi van akkor, ha nem süt a nap? Akkor jöhet a hűtőszekrény, vagy ha az nincs a közelben, akkor kérjük meg a strandon a jófej fagyi árust, hogy egy kis időre hagy rakjuk be a telónkat a jégkrémek közé. Furcsán fog ránk nézni, de mi vágjuk határozott arcot, mint aki tudja mit csinál, és akkor nem lesz baj.

Ez a módszer elsőre elég hajmeresztőnek tűnik, de empirikus tapasztalatok alapján a dolog mégis működik, ami annak köszönhető, hogy a jég sokkal kevésbé vezeti az elektromosságot (olyan helyekre, ahova nem kéne), mint a víz. A telefont rakjuk rá egy papírra, nehogy odafagyjon, és hagyjuk a fagyasztóban nagyjából 1520 percig. Ezután vegyük ki, és ha még mindig nem működik, akkor rakjuk be újabb 510 percre.

3. Rizs

Állítólag kiemelkedően hatásos módszer, ha a telefont egy tál rizsbe tesszük, és úgy rakjuk ki a napra, ugyanis a rizs segíti a víz felszívódását. Ez sajnos a közeli kínaiban vásárolt tojásos rizsre nem vonatkozik, tehát arra mindenképpen figyeljünk, hogy ne főtt rizzsel próbálkozzunk.

4. Silica gél

Ha nincs rizs a közelben, akkor szaladjunk be a közeli ruhaboltba vagy elektronikai áruházba, ugyanis az új ruhákban és elektronikus eszközök csomagolásában található kis zacskó silica gél, amely a párásodást hivatott megakadályozni, állítólag a rizsnél is hatékonyabban szívja magába a nedvességet.

5. Mikrohullámú sütő

Ezt a módszert csak egészen elkeseredett embereknek ajánljuk, ugyanis a kísérlet után valószínűleg nem csak új telefont, de új mikrót is vehetsz magadnak. Csak azért említjük meg, mert hallottunk már olyanról, akinél állítólag működött, hogy a telóját alacsony hőfokon megmikrózta, de a saját szemünkkel még sosem láttunk ilyesmit. Ha esetleg van ilyen irányú tapasztalatod, akkor ne felejtsd el füstjelekkel (vagy a Facebookon) tudatni velünk, hogy mi történt.

6. Hajszárító

Utoljára hagytuk a legkézenfekvőbb megoldást, amely gyorsaságából fakadóan tényleg az egyik legjobb módszer lehetne, azonban a nagy meleg könnyen károsíthatja a telefon kijelzőjét, ezért mi a magunk részéről inkább a fenti módszerek valamelyikét részesítenénk előnyben.

+1. Köss biztosítást

A magyarországi szolgáltatóknál a készülék értékétől függően már 3002000 forintos havidíjért tudsz biztosítást kötni a telefonodra, amelyek a vízkárra is vonatkoznak.

+2. Vegyél vízálló telefont

Samsung Galaxy S5, Sony Xperia Z2, de ha nem akarsz egy vagyont rákölteni, akkor a Sonynak ott az Xperia Z1S, a Samsungnak pedig a Galaxy S4 Active. A maga idejében szintén kitűnő készüléknek számító Motorola Defy-jal pedig ma már egészen olcsón is szert tehetsz egy vízálló telefonra.

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.