A Xiaomi tavaly megmutatta a világnak, hogy ha akarnak, egészen új trendeket is tudnak diktálni, idén pedig visszatértek a megszokott útra egy brutális teljesítményű, mégis nevetségesen olcsó telefonnal.

Ami azt illeti, az Mi 6-ban éppen az a legfurcsább, hogy miközben az egész "keret nélküli kijelző" mániát a Xiaomi indította el a MIX-szel (és azóta már követőik között tudhatják a Samsungot és az LG-t is), maga a Xiaomi nem igyekezett alkalmazkodni saját magához, és a legújabb csúcsteló egy meglepően hagyományos, 5,15 colos kijelzőt kapott.

Na de ami alatta van! Az Mi 6-ban ugyanaz a Snapdragon 835 proci dübörög, mint az USA-ban és a távol-keleten árult Galaxy S8-ban, csakhogy a kínai gyártó emellé 6 GB RAM-ot is odavágott. Hogy ne csak a Samsung szívja a fogát, a Xiaomi gyakorlatilag lemásolta az iPhone 7 duál kamerás megoldását, így az Mi 6-ban is van egy 12 megapixeles széles látószögű, valamint egy szintén 12 megapixeles telephoto kamera, ami kétszeres optikai nagyításra képes.

Hogy ez mire lesz elég a "nagyokhoz" képest (a Xiaomi, bár Európában annyira nem ismert, de összességében a világ ötödik legnagyobb gyártója), az persze pusztán a specifikáció alapján nem mondható meg biztosra, az viszont tuti, hogy ezzel a teljesítménnyel és 363 dolláros árával (ami magyarra fordítva kevesebb mint 110 ezer forint) a Xiaomi Mi 6 elég sok borsot fog törni a többiek orra alá.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Felvételen, hogy mi történik, ha egy üstökös túl közel merészkedik a Naphoz

Középkori „vámpír” arcát rekonstruálták horvát kutatók

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
20% 1-3 éve
22% 4-7 éve
12% 8-10 éve
38% +10 éve