Azért nem kell kétségbe esni, a 4,67 méter hosszú és 1,88 méter széles kocsival még mindig simán tudunk két helyre parkolni, és az önbizalomhiányos suzukisok, daciások ledudálására azért ez is jó.

SAC, vagyis Sport Activity Coupé. Hát lehet egy ilyennel menőzni? Annyira biztos nem, mint a tavaly bemutatott koncepttel, amely kiköpött mása volt az X6-os BMW-nek, de azért nem kell egyből kétségbeesni, a 4,67 méter hosszú és 1,88 méter széles kocsival még mindig simán tudunk két helyre parkolni, és az önbizalomhiányos suzukisok, daciások ledudálására azért ez is jó.

Az X3 alapjaira épített kocsi egyébként a kupés tetővonalon kívül nem sokban különbözik a februárban bemutatott SUV-tól, a dizájn, a hajtáslánc, a motorválaszták is nagyjából megegyezik, így az új modell három, 184 és 306 lóerő közötti benzines és szintén három, 190 és 313 lóerő közötti dízelmotorral lesz elérhető, kizárólag xDrive összkerékhajtással. A New York-i Autószalonon bemutatkozó kocsi július 12-én érkezik meg a kereskedésekbe, de addig is előrendelhető 13,1 milió forintos indulóáron.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
14% Nem, tök jó, hogy van.
63% Azonnal, értelmetlennek tartom.
23% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
A jövő megérkezett Fehérvárra – az ország egyik legmodernebb BYD szalonjában jártunk
Hirdetés