Végre teljes egészében leleplezte a Cupra az eddigi legkisebb modelljét, amivel új színt visz az elektromos városi autók közé. A Raval nemcsak vagány dizájnjával, hanem a sportos vezetés ígéretével is hódítana, miközben a megfizethető kategóriában marad.
Nagy szüksége volt már a Cuprának egy olyan belépőmodellre, mint amilyen a most leleplezett Raval. Régóta várjuk az érkezését, UrbanRebel néven tanulmányautóként már 2021-ben megjelent, és annak is három éve, hogy kiderült, Barcelona egyik felkapott negyede után Raval lesz a neve. Most végre a sorozatgyártásra kész változatot ismerhetjük meg álcázás nélkül, és a bemutatóján azt is megtudtuk, hogy mivel készül hódítani a kategóriájában.
Vagányság belépőszinten
A konszern három márkája is készül új modellel arra a platformra, ami a Raval alapját adja, de a Škoda Epiq, valamint a Volkswagen ID. Polo és ID. Cross eddig csak álcázott formában volt látható, a Cupra kapta a lehetőséget, hogy elsőként mutasson be elkészült autót ezen a padlólemezen. Az egy kategóriával nagyobb Bornhoz képest lényeges különbség, hogy a Raval elsőkerék-meghajtású, ami a térkihasználás szempontjából számos előnnyel jár.
Az ötajtós kisautó 4,05 méter hosszú, 1,78 méter széles és 1,51 méter magas, 2,6 méteres tengelytávval, ami azt jelenti, hogy a Raval nagyjából akkora, mint a Seat Ibiza, de annál hét centivel magasabb, ami értelemszerűen még jobb térérzetet eredményez. Az utastere tele van praktikus megoldásokkal, a csomagtartója pedig 441 literes, ami nemcsak a kategóriában számít szép értéknek, hanem a nagyobb Bornhoz képest is tágasabb.
A márkától megszokott módon a Cupra Raval is a dizájnjával hódíthat a hasonló kategóriájú elektromos kisautók között. A magas építésű karosszériát sportos, éles vonalakkal alkották meg, elöl és hátul is világítanak az emblémák, elérhető a matt festés, és van egy pár részlet, ami egészen szokatlan a kisautók között, például ilyenek a megvilágított, karosszériába süllyesztett kilincsek és a fényjátékkal köszöntő mátrixfényszórók.
Az alaptól a sportosig
A kínálat és a műszaki tartalom hasonló a testvérmodellekéhez, így a Raval alapváltozatában 116 lóerős motor hajtja az első kerekeket, 37 kilowattórás LFP akkumulátora 300 kilométeres hatótávot enged, a töltés legfeljebb 50 kilowattal mehet. Egy kicsit többet ad a Plus változat, ahol 135 lóerő a teljesítmény, és bár az akku mérete és a hatótáv nem változik, a 88 kilowattos töltéssel 23 perc is elegendő 10-ről 80 százalékra tölteni.
A Cuprára jellemző izgalmas változatok közül az Endurance az egyik, aminél 211 lóerő a teljesítmény, az 52 kilowattórás NMC akku pedig 450 kilométeres hatótávot enged, 105 kilowattos töltéssel a töltési idő nem változik. A Raval sportváltozata a VZ, ami 226 lóerős, ezzel 6,8 másodperc alatt gyorsul nulláról százra, a vezetési élményt a 15 fokozatban állítható adaptív lengéscsillapítás, a kikapcsolható ESP és az elektronikus önzáró differenciál fokozza.
Ezen az áron hódíthat
A VZ-nek a felszereltsége is teljes, 19 colos kerekekre szerelt 235 milliméter széles abroncsokkal és sportülésekkel, az opciók közt panorámatetőt és 12 hangszórós, 475 wattos Sennheiser hifit is találunk. 10,25 colos a műszeregység és 12,9 colos az érintőképernyő, amin egy új, androidos rendszer fut, letölthető Spotify és YouTube alkalmazásokkal. A 360 fokos kamerarendszer és az okostelefonról távirányítható parkolás is elérhető.
A Raval hamarosan rendelhető lesz, az alapmodell listaára 11 950 000 forinttól indul, a kedvezménnyel együtt 10,75 millió forintért vihető el, míg a csúcsmodell VZ kedvezményes ára 14 650 000 forintnál kezdődik. Kíváncsian várjuk az első vezetést, hogy kiderüljön, hogyan sikerült sportosra hangolnia a Cuprának a Ravalt, ami számunkra azért is érdekes, mert az elektromotorja Győrben készül, ahol a Formentor öthengeresét és a Terramart is gyártják.
Ez is érdekelhet:



















