Menő márkává nőtte ki magát a Cupra, és itt volt az ideje, hogy a két sikermodellje, a Leon és a Formentor még karakteresebb legyen. Ha pedig már változnak, akkor izmosabb sportváltozatot és nagyobb elektromos hatótávú hibrid változatot kaptak, és Barcelona mellett még egy közutat is lezártak nekünk, hogy rendesen kipróbáljuk a 333 lóerős VZ-ket.

Nagy megújulás előtt áll a Cupra, írtuk idén tavasszal, és ez a megújulás azóta már el is kezdődött. A Volkswagen-csoport legfiatalabb márkája idén vezeti be a Tavascant, egy tisztán elektromos crossovert, amit azóta kipróbáltunk, és tényleg klassz volt vezetni, valamint a Terramart, egy sportos szabadidő-autót, ami plug-in hibrid hajtással is kapható lesz, és számunkra azért is érdekes, mert Győrben fogják gyártani, talán már el is kezdték.

A Cupra kínálatának derekát eddig a Leon és a Formentor adta, és most jött el az ideje, hogy ez a két modell még önállóbb karaktert kapjon. Mondhattad, hogy a Cupra Leon nem volt más, mint a Seat Leon sportosabb változata, és bár a Formentor eleve Cuprának született, nem volt Seat-megfelelője, de a dizájnja még a testvérmárka stílusában készült. Most ennek vet véget a Cupra, és egy alapos ráncfelvarrással saját, egyedi, karakteres arcot ad a két modellnek.

A Cupra új arca

Szemből nézve szinte rá sem ismerni a két autóra. Az ismerős hűtőmaszkot eltüntették, a Cupra emblémája a motorházfedél alatti cápaorra került, és spotmodellhez méltón jóval nagyobb lett az alsó légbeömlő, amihez a lökhárítót is átszabták. A fényszórók formája nem sokat változott, de a háromszög alakban világító nappali menetfények rendkívül menő, sötétben is azonnal felismerhető arculatot adnak ennek a két új Cuprának.

Telitalálat az autók festése, főleg a két új matt szín, a képeken is látható szürkéskék és bronzbarna,

amihez remekül illenek a kéttónusú kerekek. A hátsó részek sem maradtak érintetlenek, a Leon és a Formentor hátsó lámpájának részletei gyönyörűek, széles fénycsíkjuk pedig messziről is jellegzetes, mert a középen lévő embléma is megvilágított. Külön érdekesség, hogy a típus neve csak a hátsó lámpák sarkában, egészen apró méretben olvasható az autókon.

Prémium hangulat

Belül is javítottak egy pár dolgon, amitől még jobb lett együtt élni a Leonnal és a Formentorral. A középső érintőképernyő méretét 12-ről 12,9 colosra növelték, és a használhatóságát nagyban javítja, hogy a klímaberendezés kezelőfelülete mindig látható marad az alsó sávban, fentre pedig gyorsgombokat tehetünk ki a gyakran használt funkciók gyors eléréséhez. Még a hőmérséklet állítására szolgáló csúszkák is háttérvilágítást kaptak végre.

Csak örülhetünk neki, hogy a remek fogású kormánykereket nem bonyolították érintőgombokkal, maradtak a hagyományos kapcsolók, és érdemes olyan változatra rámenned, amiben integrált fejtámaszos sportülések vannak, mert azokat a motorsportból ismerős Sabelt szállítja, és nagyszerűen tartják a hátat. A puhább anyagoktól feljebb szökött a minőségérzet, és a környezettudatos éned is megnyugtathatod, mert több az újrahasznosított anyag.

Hibrid, ha sportos

Ideje indulni, és kormánykerékre tett menő startgomb megnyomására is marad a néma csend a Formentorban, amit a barcelonai reptéren kaptunk. A plug-in hibrid változatról van szó, amit a konszern más márkáihoz hasonlóan a Cuprában is alaposan átdolgoztak. Az 1,4 literes motorját 1,5-ösre cserélték, és bár a kombinált teljesítménye alapesetben maradt 204 lóerő, a csúcsmodellben 245-ről 272 lóerőre növelték, ami egy pár éve még rengetegnek számított.

Suhantunk tehát a plug-in hibrid Formentorral, amiben az elektromos hatótáv csak nem akart elfogyni,

az akkumulátor kapacitását ugyanis csaknem a duplájára bővítették, 12,8-ról 19,7 kilowattórára. A hatótáv elméletben 100 kilométer feletti, és a hatékonyan gazdálkodó rendszerrel legalább 75-öt el is mentünk a benzinmotor beindítása nélkül. A töltés is sokkal gyorsabb lett, 3,6-ról 11 kilowattórára nőtt, sőt, 50 kilowattórával a villámtöltés is mehet.

Sportosan vezetve sem keveselltük a plug-in hibrid Cupra Formentor erejét, amiben szerepe van az azonnal reagáló villanymotor mellett annak is, hogy az 1.5 TSI minden eddiginél erősebb, 177 lóerős formában került bele. Sőt, még akár négydugattyús Brembo fékekkel, elöl 370 milliméteres perforált tárcsákkal is lehet rendelni a hibridet, ami mindennél jobban mutatja, hogy a sportos vezetés élményét keresőknek szánják ezeket az autókat.

333 lóerő az új csúcs

A legizgalmasabb kalandok csak ezután következtek, feltűnt ugyanis a színen Jordi Gené, a Formula–1-ben látott Marc Gené bátyja, aki a motorsportban töltött negyedszázada alatt megjárta a túraautó-világbajnokságot és a 24 órás Le Mans-i futamot, és aki a Cupra gyári tesztpilótájaként oszt vezetéstechnikai tanácsokat. A legutóbbi egy szerbiai tesztpályán futottunk össze, aminek az lett a vége, hogy szédítően gyors köröket vitt a Leon TCR versenyautójával, ami most szintén megújult.

Most sem csak nézelődni jött, hanem instruktornak, és ezúttal elszakadtunk a versenypályás vezetés megszokott programjától. A Barcelona körüli menetpróbán azt találta ki a Cupra, hogy

rendőrökkel lezárnak egy jó fekvésű szerpentint, ahol padkától padkáig nyomhatjuk a gázt,

és Gené fogja mutatni az ideális íveket. Remek ötlet, addig ugyanis a hegyet meghódító biciklisek nem sok teret hagytak az élményautózásnak.

Volt mit kipróbálni a lezárt szakaszon, ugyanis a Leon és Formentor csúcsmodellje is erősebb lett. Sajnos nem az Auditól kölcsönkapott 2,5 literes, öthengeres turbómotorról van szó, annak végképp búcsút kellett inteni, hanem a tovább reszelt 2.0 TSI-ről, amit az Audi S3 és a Golf R után a Cupra is megkapott. A spanyol veloz, azaz gyors után VZ-nek nevezett változatok teljesítménye 265 lóerő a Formentorban és 300 lóerő az ötajtós Leonban, de van ennél feljebb is.

Jordi Gené nyomában

Mivel az ötajtós Leonban nem fért el az összkerékhajtás, ezért csak a Leon Sportstourer és a Formentor kapja meg a 333 lóerős csúcsmodellt, amiben mindent a vezetés élményére hegyeztek ki. A kormánykerék gombjáról választható üzemmódok közt a legélesebb Cupra mód mellett Drift módot is találsz, és sokat mond az is, hogy az ESP részben és teljesen is kikapcsolható. A megállást itt már hatdugattyús Akebono fékek támogatják, 375 milliméteres tárcsával.

Jordi Gené lehet, hogy 53 évesen már veterán, de nem felejtett el gyorsan menni, és erre akkor jöttem rá, amikor megpróbáltam tartani vele a lépést a lezárt szerpentinen. A profi íveit követve hihetetlen ritmusban fektethettem rá az aszfaltra a Formentort, ami a hátul oldalaként változó nyomatékelosztással szinte kirúgta magát a kanyarokból, és az egészet az Akrapovic kipufogó morgása festette alá.

Felejthetetlen élmény volt, pár percre tényleg autóversenyzőnek éreztem magam.

Persze akkor is érdemes szétnézned a Cupra kínálatában, ha a konnektorról tölthető hibrid és az élesre fent sportmodell sem a te világod.

Ha szereted az egyedi, fiatalos stílust, a menő formákat és a prémium felszereltséget, akkor a 150 lóerős 1.5 TSI is teljesen megfelelhet neked, és nem hittük volna, de még dízelt is kapsz a Cupránál, a szintén 150 lóerős 2.0 TDI-vel pedig a világból is ki lehet menni egy tankolással.

Szimpatikus márka a Cupra, megvan benne az a tűz, amit a Seatból kezdtünk hiányolni, és ha kompakt méretben keresel egyedi autót, akár alacsony üléspozíciójú, hatalmas csomagtartójú családi kombit, akár csak egy kicsit megemelt crossovert, akkor a Leon és a Formentor megér egy próbát. A gyors menet után a 333 lóerős csúcsmodell pattogó kipufogóját hallgatva legalábbis elmerengtünk rajta, hogy ezek az autók egyszer még nagyon fognak hiányozni.

Ez is érdekelhet:

Nagy megújulás előtt áll a Cupra, de a Seat is velünk marad

Nem szűnik meg a Seat, csak átalakul, de addig még sok újdonságra számíthatsz a két spanyol márkától.

A Cupra Tavascan tesz róla, hogy megkedveld az elektromos SUV-okat

340 lóerős a legerősebb elektromos Tavascan, és brutál jól néz ki. Bejön?

Menő helyet nyitott a budapesti belvárosban a Cupra

Nem autószalon, mégis vannak benne autók, de nem itt veheted meg azokat. Hát akkor mégis micsoda hely ez?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

További cikkeink a témában