Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

A BMW a januári Detroiti Autókiállításon mutatja be a 2014 Z4 Roadstert, amely három új fényezéssel és egy 154 lóerős motorral is elérhető lesz.

A BMW-nél talán olvasták a Player elrontott modellfrissítésekről szóló cikkét, ezért a Z4 roadster frissített változatán csak egészen apró ráncfelvarrást hajtottak végre. Az első fényszórók LED-jei három dimenziós kialakítást kaptak, az oldalsó indexek körül is történt egy kisebb dizájnváltás, és a 17 és 18 colos felniket is újratervezték. Az új Z4 három új színben is megvásárolható lesz, a metálszürke, metálezüst és metálnarancs fényezés Hyper Orange csomagban is elérhető lesz, amelyben az autó belső felületeit is fekete és narancs színek uralják.

A BMW egy belépő modellt is bemutat, a kétliteres, négyhengeres turbómotorral szerelt 154 lóerős változat 7,9 másodperc alatt gyorsul százra, végsebessége pedig 221 km/h lesz, a többi Z4-hez képest visszafogott teljesítményért cserébe viszont csak 6,8 liter üzemanyagot eszik száz kilométeren. Az autó rendelhető lesz az eddigi motorvariációkkal is: a kétliteres, négyhengeres, 240 lóerős, valamint a háromliteres és hathengeres motorokkal, amelyek közül a gyengébbik 300, az erősebbik 335 lóerővel röpíti a roadstert. Az autó a hatfokozatú manuális váltó mellett nyolcgangos automatával is elérhető lesz.

A frissített Z4-et januárban, a Detroiti Autókiállításon mutatja be a BMW.

Tovább:
Az autórovat legfrissebb híreihez
Éld túl a téli autózást
A Player férfias karácsonyi mellékletéhez

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.