Nehezen tudnánk szebb autót elképzelni az eredeti Corvette Sting Raynél, de a Pininfarinának hála nem is kell: az 1963-as Párizsi Autókiállításra készített csupa acél Chevrolet Corvette Rondine még az eredeti C2-es formatervét is túlszárnyalja. Ez a gyönyörű kocsi hamarosan akár a te garázsodban/házad előtt is állhat, már ha van nagyjából kétmillió dollárod.

Az egyedi tanulmányautó sokáig elérhetetlennek tűnt, 2008-ban viszont a Pininfarina úgy döntött, a múzeumuk látogatói már eleget nézegették a kocsit, és inkább elpattintották 1,76 millió dollárért, ami nagyjából 380 millió forintnak megfelelő összeg. Ennél szegényebben tehát nem is érdemes elindulnod a pennsylvaniai Carlisle-ba, ahol az augusztus 23. és 25. között megrendezett Chevrolet-dzsemborin talál majd új gazdára az egyedi Corvette, amelynek kasztnija a szokásos üvegszálas műanyag helyett acélból készült.

A közhelyekre rácáfolva a kemény külső ebben az esetben nem takar érzékeny szívet, hiszen a C2-es Corvette alapjaira épített autóban egy 5,4 literes, közvetlen befecskendezéses V8-as motort találunk, amely a négyfokozatú váltón keresztül 360 lóerőt továbbít a hátsó kerekekre. Igen, szerintünk is hiba volt több mint negyven éven keresztül múzeumban tartani.

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon