A Corvette Z06 teljesen új aerodinamikai csomagot kapott, és majdnem kétszáz lóerővel erősebb lesz az alapmodellnél.

Az új Stingray legerősebb változatát hétfőn mutatják be Detroitban, a kiszivárgott képek alapján pedig annyi biztos, hogy a Chevynél nem spóroltak az aerodinamikai elemekkel. A kocsi teljes új hűtőrácsot, tekintélyes első és hátsó szárnyat, valamint küszöbszegélyeket kapott, kiszélesítették a sárhányókat, és a motorháztető is látványos változáson ment keresztül. A sötétített fényszórók és nagyobb felnik mellett említésre méltó még a hátsó sárvédőn található szellőzőrácsok és az új telemetrikai rendszer is, amelyről már korábban írtunk.

Belül más sokkal óvatosabbak voltak, a kárpiton és a lapos aljú kormányon kívül tulajdonképpen nincs komoly változás, leszámítva persze a váltófüleket, amelyekből kiderül, hogy a csúcs-Stingray a várakozásokkal ellentétben automata váltóval érkezik majd.

Bár a pontos adatokat egyelőre nem közölték, a hírek szerint a Z06-ban egy kompresszoros V8-ast találunk, amely 629 lóerős, vagy még annál is erősebb lehet. Ez egész pontosan 179 lóerővel több, mint az alapváltozat teljesítménye, így a kocsi végsebessége a 322 km/h-t is elérheti.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
42% +10 éve