Dacia és luxus? Na ne röhögtess! Alexandru Maris is így gondolta: az általa újratervezett 1300-as Dacia egyáltalán nem vicc.

A Renault 12 alapján gyártott szocialista népautó legfőbb stílusjegyei mind visszaköszönnek a román egyetemista tanulmányán, aki a jellegzetes forma mellett a hűtőmaszk kialakítását, a krómozott lökhárítókat és az egyedi dísztárcsákat is megtartotta, az összkép mégis egy komoly luxusautóra emlékeztet.

A hátrafelé enyhén lefelé ívelő tető a shooting brake karosszériát idézi, a csomagtartó kialakításáról a Jaguar és Bentley modelljei ugranak be, a markáns motorháztetőt pedig egy amerikai izomautó is megirigyelhetné. Nem véletlen, hogy a tervező is egy hátsókerék-hajtású V8-asnak álmodta meg az 1300 Conceptet.

A tanulmányautóval az egyetlen aprócska probléma, hogy egyáltalán nem illeszkedik a Dacia üzletpolitikájába: az elmúlt években éppen azzal tettek szert komoly népszerűségre, hogy fapados modelljeikkel sikerült jelentősen alálicitálniuk a konkurenciának, a luxusautó-piac meghódítása pedig valószínűleg a hosszútávú terveik között sem szerepel. Maris tanulmánya így minden bizonnyal a jobb sorsra érdemes szocialistaautó-prototípusok sorsára jut.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Méheknek és virágoknak indult társkereső Bécsben

További cikkeink a témában