Előfordul, hogy híres ember árul autót, vagy hogy az autó maga híres, de a híres ember híres autója igazán ritka és nyerő kombó.

De az eredeti Knight Industries Two Thousand, rövidebb nevén KITT, becenevén Pajti ajtajai mintha nem így, lambósan nyíltak volna – állapíthatja meg, aki annak idején követte Michael Knight jócselekedeteit, és persze igaza is van. A megoldás az lehetne, hogy míg a Knighot alakító David Hasselhoff természetesen pótolhatatlan, KITT-ből huszonhármat használtak a Knight Rider sorozat forgatásánál, ez a darab viszont egyik epizódban sem szerepelt, rajongók alakították át egy 1986-os Pontiac Firebirdből, majd Hasselhoffnak ajándékozták.

A kocsi motorja maradt az eredeti, ötliteres V8-as, a leírás szerint újak a gumik és a fényezés, sőt még légzsákok is vannak KITT-ben, hanggenerátora pedig a sorozatban elhangzó, mintegy négyezer mondatot képes elmondani, sajnos valószínűleg nem Versényi László hangján.

A Julien’s aukciósház április 11–12-én, Beverly Hillsen tartandó árverésén egyébként nem csak KITT-től válik meg Hasselhoff, hanem például a német Bravo-díjától, Harley–Davidsonjától és egy dedikált Baywatch-dzsekitől is. A befolyó összeg jótékonysági célra megy.

Ne hagyd ki a legvágyottabb filmes autókról szóló remek anyagunkat se!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Egy kamion durrdefektjét rögzítette az autópálya-kamera

„Ez egy horrorfilm” – Toto Wolff kárörvendve rúgott bele a Sanghajban összeomló Verstappenbe

Az autó, amivel magára találhat a Volkswagen – ID. Cross-vezetés

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
17% Igen, nagyon bejött.
32% Igen, de nekem annyira nem adta.
32% Nem láttam, de megnézem.
20% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés