Az ADV.1 szerencsére nem vitte túlzásba az arany használatát, éppen csak a kerekekre jutott egy kevés a 458 Italián.

Persze nagyon szeretjük egy Ferrarin a klasszikus Rosso Corsát látni – nem véletlen, hogy a köznyelvben csak Ferrari-pirosként szokták emlegetni –, de mivel ezzel a Ferrari-vásárlók nagy része is így van, az ADV.1 matt fekete autója kifejezetten üdítő változatosságként hat a pirostól megfáradt szemnek. A felnigyártó általában erősen kényszerpályán mozog az autók fényezését illetően: mivel a kerekeken lenne a hangsúly, ezért általában a fekete vagy a fehér között válogatnak (kivéve persze a Subaru-aranyat), hogy a szín ne vonja el túlságosan a figyelmet a lényegről. A 458 Italiánál vagy nagyon eltaláltak valamit, vagy csak egyszerűen szerencséjük volt, de a patikamérleggel mért változtatások, mint a szénszálas oldalsó küszöb és lökhárító koptató, valamint a nagyon jó érzéssel felvitt aranyszegély a kerekeken egy igazán pompás megjelenésű autót eredményeztek.

A lényeg persze a kifejezetten versenypályára szánt ötküllős ADV5TS felni, amire a minimálisan kevés arannyal sikerült is ügyesen felhívniuk a figyelmet.Annyira, hogy elsőre még a falra akasztott felnik között megbújó arcot sem vettük észre az utolsó képen, amiről fogalmunk sincs, mit keres ott.

(Fotó: adv1wheels.com)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Teljes a káosz a Ferrari 2026-os autója körül

Hoztunk egy havas, jeges, igazi téli autós kvízt

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
29% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
55% Nincs tapasztalatom vele.
Bonjour, Budapest! Francia pikniket tartottunk a Renault 4 E-Tech electric-ben
Hirdetés