Sebastian Vettel és Fernando Alonso is harmadik világbajnoki címének elhódítására készül a teljesen kiszámíthatatlan Brazil Nagydíjon.

A két bajnokaspiráns közül mindenképp Alonso állva maradása a meglepőbb, akinek világbajnoki esélyei kis híján már a szezon elején semmivé foszlottak. A Ferrari tavasszal egy hátborzongatóan gyenge autóval büntette a spanyolt, amivel az időmérő edzés harmadik szakaszába is komoly bravúr volt bejutni (Ausztráliában nem is sikerült), a versenyeken pedig legfeljebb a Mercedesszel, a Williamsszel és a Sauberrel marakodhattak a Red Bull, a McLaren és a fokozatosan formába lendülő Lotus után megmaradt pontszerző helyeken. Alonso esélyeit a kaotikus, esővel nehezített Malajziai Nagydíjon aratott győzelme tartotta életben, és a rendkívül kiszámíthatatlan, futamról futamra változó erőviszonyok is neki kedveztek.

Nehéz kezdet

A Forma–1-es gumikat szállító Pirelli év elején rendesen megkavarta a lapokat az új, kiismerhetetlen gumikeverékekkel (ezekkel bővebben egy korábbi cikkünkben foglalkoztunk), ami nagyjából olyan hangulatot adott a versenyeknek, mintha a csapatvezetők a rajt előtt pénzfeldobással döntötték volna el, melyik autó kapja a száraz pályára való abroncsokat, a többieknek pedig esőgumikkal kellett volna megpróbálniuk életben maradni.

A szezon első hét versenyén hét különböző pilóta állhatott a dobogó legfelső fokára, így senki sem tudott jelentős előnyre szert tenni Alonsóval szemben. Őszintén kíváncsi lennék azokra a beszélgetésekre, amik Luca di Montezemolo elnök és a Ferrari mérnökei között ezekben az időkben lezajlottak, de a végeredmény ismert: a Ferrarinak a világbajnokság ötödik futamára sikerült egy használható autót raknia Alonso alá, ő pedig köszönte szépen és az európai versenyeken olyan előnyt szerzett, ami október elejéig kitartott.

Vettelnek nagyjából akkorra esett le, hogy a tavalyi világbajnokságban fel nem használt pontjait nem viheti át a következő szezonra. 2011-es, a Schumacher-érát idéző elsöprő teljesítménye után az idei év első felében nem sikerült maradandót alkotnia, az első tizenhárom versenyből csak egy futamot nyert meg, és négyszer állt dobogón. Az európai szezont lezáró Olasz Nagydíjon generátorhiba miatt kénytelen volt feladni a versenyt, amivel 39 pontra nőtt a hátránya Alonsóval szemben, a világbajnokság elúszni látszott.

A Forma–1 háromszoros világbajnokai

Juan Manuel Fangio, 1955 (argentin, 44 éves) Mercedes
Jack Brabham, 1966 (ausztrál, 40 éves) Brabham–Repco
Jackie Stewart, 1973 (brit, 34 éves), Tyrell–Ford
Niki Lauda, 1984 (osztrák, 35 éves), McLaren–TAG
Nelson Piquet 1987 (brazil, 35 éves), Williams–Honda
Alain Prost, 1989 (francia, 34 éves), McLaren–Honda
Ayrton Senna 1991 (brazil, 31 éves), McLaren–Honda
Michael Schumacher, 2000 (német, 31 éves), Ferrari

A Red Bull azonban a Herman Tilke nevével fémjelzett, egyszerűbb vonalvezetésű ázsiai pályákon bebizonyította, hogy a legjobb tervezőmérnököt még mindig Adrian Newey-nak hívják, és kegyetlenül kihasználták erőfölényüket. Vettel hat versenyből hatszor állt dobogón, négyszer az első helyen intették le, Abu-Dzabiban pedig a bokszutcából rajtolva és egy nem tervezett bokszkiállással is erőlködés nélkül ért oda a harmadik helyre. 39 pontos hátrányát Brazíliára 13 pontos előnyre váltotta: ezt hívják jó időzítésnek.

Jó helyen, jó időben

Sebastian Vettel

Red Bull–Renault
születési idő: 1987.07.03. (25 éves)
kétszeres világbajnok (2010, 2011)
26 futamgyőzelem
46 dobogós helyezés
36 pole pozíció
15 leggyorsabb kör
100 verseny
ismertetőjele: nem tudja behajlítani a mutatóujját
kedvenc mondása: Yes! yes! yes!

Az időzítés talán tökéletes, de a hely inkább Alonsónak kedvez. Ez a jelenlegi erőviszonyokból kiindulva arra lehet elég, hogy a Red Bull előnye valamelyest csökkenhet Brazíliában a Ferrarihoz képest. Interlagos igazi régi vágású, rendkívül technikás pálya. A versenyzők az óramutató járásával ellentétes irányban haladnak, a gyors és lassú kanyarokkal teli pályán, jelentős mértékű gumikopás mellett jóval nehezebb megtalálni az ideális beállításokat, mint a Tilke-pályák nagy részén. Tavaly a lágy és közepes keverékű gumikkal az élmezőny három kiállással csinálta végig a versenyt, idén viszont a Pirelli a közepes és a kemény keveréket viszi Brazíliába.

Hogy ez befolyásol-e bármit is, azt korai lenne megmondani, a weather.com időjárás-előrejelzése szerint ugyanis Sao Paulóban vasárnapra kiadós zuhé van kilátásban. Az eső alapállapotban Alonso malmára hajtaná a vizet: az Amerikai Nagydíjon a Red Bull érezhetően a kanyarsebességre játszott a sebességfokozatok beállításainál, az egyenesekben mutatott alacsony végsebességüket ellensúlyozta, hogy az autó stabilitását kihasználva a kanyarokban és kigyorsításoknál gyorsabbak tudtak lenni ellenfeleiknél.

Ugyanezt húzták meg a tavalyi brazil versenyen is, ahol az élmezőnyből messze a Red Bull autói voltak a leglassabbak a célegyenes végén, az időmérőn pedig a középső, kanyargós szektorban verték a legtöbbet a mezőny többi részére. Mi történik a nedves pályán? A kanyarsebesség értelemszerűen lecsökken, a kigyorsításnál is óvatosabban kell a gázpedálra lépni, a végsebességre ellenben sokkal kevésbé van hatással a nedves aszfalt, ez pedig felboríthatja az RBR stratégiáját.

Problémák mindkét oldalon

Fernando Alonso

Ferrari
születési idő: 1981.07.29. (31 éves)
kétszeres világbajnok (2005, 2006)
30 futamgyőzelem
85 dobogós helyezés
22 pole pozíció
19 leggyorsabb kör
197 verseny
ismertetőjele: pilótatársak dorgálása kézzel-lábbal-fejjel és csapatrádión
kedvenc mondása: I don't want to know!

A másik érdekesség a hőmérséklet, ami szombatról vasárnapra több mint tíz fokot esik vissza. Ha a lehűléssel együtt nem jön meg az eső, az rossz hír a Ferrarinak, amely az Amerikai Nagydíjon is szemmel láthatóan küszködtek a gumik felmelegítésével, a vasárnapra jósolt húsz fok pedig még kicsit hidegebb is, mint ami Austinban volt. Az eső mellett a Ferrari másik jolly jokere a Renault generátora lehet, amely idén rendszeresen tönkre ment a Red Bull autóiban.

Ezzel kapcsolatban a legújabb fejlemény, hogy a Renault bejelentette, hogy ha kell, ha nem, ők kicserélik a generátort az RBR-nek szállított motorokban is. A francia motorszállító a többi csapatnál már az előző verseny előtt lecserélte a régi generátort egy újabb fejlesztésre, a Red Bull viszont a biztonság kedvéért maradt a jól bevált technikánál, aminek az lett a következménye, hogy Webber generátorhiba miatt feladni kényszerült az austini versenyt. Valahol érthető, hogy a Renault a sarkára állt, nem akarják megkockáztatni, hogy a Red Bull miattuk bukja el az egyéni világbajnokságot.

Királycsinálók

Mindeddig csak Vettelről és Alonsóról esett szó, pedig az idei világbajnokság végkifejlete csak távolról emlékeztet a klasszikus, kétesélyes párharcokra. Az erőviszonyok közel sem annyira letisztultak, mint mondjuk a Schumacher–Häkkinen időkben, jó pár pilóta csak arra vár, hogy elhappolhassa az első helyet a pontverseny két éllovasa elől. Az utolsó versenyt megnyerő Hamiltonban Schumacher Amerikai Nagydíjon mutatott szenvedését látva talán már megfogalmazódott a gondolat, hogy néhány évig most ül utoljára versenyképes autóban, és a visszatérése után sokáig a világbajnokságra is esélyes Räikkönen sem fog illedelmesen lehúzódni, ha meglát egy kék, esetleg piros autót a visszapillantó tükrében.

Mellettük nem szabad megfeledkezni Massáról és Webberről sem, akiknek szintén komoly szerep juthat a versenyen. Mindkét pilóta igazi Interlagos-menő, kétszer-kétszer sikerült megnyerniük a brazil GP-t és idén már mindketten bizonyították, hogy ha a csapatrádió önzetlenség úgy kívánja, hathatós segítséget tudnak nyújtani csapattársuknak.

Az erős mezőny egyszerre jelenthet előnyt és hátrányt mindkét versenyzőnek. Ha Alonso Vettel mögött végez, akkor igazából édes mindegy, hány hellyel marad el a Red Bull versenyzőjétől, de adott esetben akadályozhatják a versenyét, ahogy történt az a 2010-es idényzáró abu-dzabi nagydíjon is, ahol Vitalij Petrov 37 körön keresztül tartotta fel a jóval gyorsabb ferrarist, aki ötödik helyével elbukta a vb-címet Vettelel szemben. Fordított felállásnál sokkal nagyobb szerepe lehet a többi versenyzőnek, hiszen Alonsónak le kell ráznia magáról Vettelt ahhoz, hogy világbajnok lehessen.

Mi lenne, ha…

Ha Alonso vasárnap a második helyen végez, akkor van esélye a világbajnokság megnyerésére, ha Vettel nem végez a nyolcadik helynél előrébb. Ha a spanyol harmadik lesz, akkor Vettel már egy kilencedik hellyel, két ponttal is világbajnok lehet. Vettel kiesését leszámítva nagyjából ezek a reális forgatókönyvek arra, hogyan nyerheti meg idén Alonso a világbajnokságot. A ferraris mindig jól megy a brazil pályán, 2003 óta egy kivétellel minden évben dobogóra állt Interlagosban, de 2004-ben is csak éppen hogy lemaradt róla, negyedik lett.

Természetesen nincs kizárva, hogy Alonso megnyerje a nagydíjat, de az esélyei beszorozva azzal, hogy ez eddig még sohasem sikerült neki, és gyököt vonva a Ferrari jelenlegi formájával, igencsak csekélyek. Alonso győzelme esetén egyébként Vettelnek legalább negyedik helyen kéne célba érnie, hogy világbajnok lehessen. A rivális győzelmi esélytelensége túlságosan nem kényelmesítheti el Vettelt, aki maga is csak egy elsőséggel dicsekedhet ezen a pályán. Ha ehhez hozzátesszük, hogy a világbajnokságot a brazil nagydíj előtt vezető pilótának 2002 óta nem sikerült győznie Interlagosban, Vettel győzelmi esélyei megszűnnek létezni.

Nem ők lennének az elsők, akikkel gonosz tréfát űz a brazil pálya. 2007-ben az akkor még Ferrarival versenyző Räikkönennek sikerült Kína után Brazíliában másodszor is hatost (vagy az akkori pontszámítás szerit inkább tízest), dobnia és a két lépésből kimaradó Hamilton és a váratlanul gyenge teljesítményt nyújtó Alonso elől kipörgetnie a világbajnokságot. A következő évi Brazil Nagydíjnak viszont ezt is sikerült túlszárnyalnia, a 2008-as Massa–Hamilton végjátéktól azóta is minden jó érzésű embert kiráz a hideg.

Feltehetően Sebastian Vettel és Fernando Alonso sem kétszeres világbajnokként fogja befejezni a Forma–1-es karrierjét, idei teljesítményük alapján pedig mind a ketten maximálisan megérdemelnék a harmadik vb-címet. A futam vasárnap, magyar idő szerint délután öt órakor kezdődik.

(Fotók: Globovisión, ph-stop, Infiniti)

Tovább:
A friss Player-cikkekhez
Az autórovat újdonságaihoz
A safety carok történetéhez

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

További cikkeink a témában