Ritka látvány, ahogy egy kilencezer tonnás romboló teljes gőzzel nyom egy balost az óceán közepén, és még ennél is ritkább, amikor a hajmeresztő manővert videóra is veszik.

Úgy felejtették a gázt? Eszükbe jutott, hogy nem is arra akarnak menni? – lehet, de sokkal valószínűbb, hogy a kanyarodás célja maga a kanyarodás volt, hiszen éles helyzetben ugye már kicsit késő tesztelni, hogy beborul-e a hajó a háromszáz fős legénységgel együtt a tengerbe.

A manővert végrehajtó USS Gonzalez egyébként 1995 óta teljesít szolgálatot az Egyesült Államok haditengerészetében, részt vett többek között a koszovói NATO-hadműveletben, és a szomáliai kalózok ellen is bevetették. A kanyarvétele pedig legalább olyan látványos, mint a USS Kearsarge készleteinek villámgyors feltöltése.

(Forrás: Gizmodo)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Újra feltalálták a kormánykereket a Mercedesnél

„A fizetése 1%-áért is találni embert a helyére” – Keményen kiosztották a távozását belengető Verstappent

„Elrágta a patkány” a biztonsági övét, a rendőrök nem értékelték a kreatív csomót

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés