"Nem érdekel, hogy mások mit mondanak, nem vagyok Michael Schumacher" – mondta Raikkönen. Mi azért megemlítünk néhány érdekes sztorit.

Raikkönen nevét az is gyakran hallhatja, aki nem követi a Forma–1-et: a Jégemberként is emlegetett finn nem csak tehetségével, de egyedi stílusával is rendszeresen felhívja magára a figyelmet, de ez nem izgatja: "Nem érdekel, hogy mások mit mondanak, nem vagyok Michael Schumacher."

Alkoholista? Bunkó? Laza?

Pedig mondanak róla sok mindent. Finn létére ő sem veti meg az alkoholt, ezzel régebben rendszeresen adott témát az újságíróknak, akik előszeretettel számoltak be bulizgatásairól. A bulvársajtót ismerjük, nem mindig kell elhinni, amit írnak a hírességekről, de nyilvánosságra került néhány kép és videó, ami azt bizonyította, hogy lehet némi alapja a dolognak. Akkoriban még a McLaren versenyzője volt, ahol ennek nem annyira örültek, próbálták visszafogni Raikkönent. Lehet, hogy rosszul tették: Kimi mindig azt vallotta, hogy amíg a pályán jól teljesít, addig senki ne szóljon bele, hogy mit csinál szabadidejében.

Egyes hírek szerint ez a bizonyos rövid póráz is közrejátszott abban, hogy 2007-ben a Ferrarihoz szerződött. Ott sokkal lazábban kezelték, aminek meg is lett az eredménye: a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon az első helyről indulhatott, meg is nyerte azt, majd a szezon során remek teljesítményt nyújtva az év végén világbajnok lett.

A mai napig gyakran cikkeznek róla és az alkoholhoz fűződő viszonyáról. Raikkönen erről csak ennyit mond: "Nem vagyok alkoholista, csak elég idős ahhoz, hogy azt csináljak, amit akarok."

Az alvás és a motorsport

Kimi már gyerekkorában is imádott a száguldozni, nyolcévesen gokartban élhette ki szenvedélyét. Emellett rajong a jégkorongért is, 2010-ben az EV Zug csapatának nagykövete lett. Egyesek szerint ebben a sportban sem tehetségtelen, ám ő mégis inkább az autóversenyzést választotta. Hogy miért? "Elegem lett a hokiból, otthagytam, mert nagyon korán kellett kelni a reggeli edzésekhez. Azért szeretem az autósportokat, mert nem kell olyan korán felkelni."

Korán kelni pedig egyáltalán nem szeret, sőt, egyik kedvenc időtöltése az alvás. „Képes vagyok rá, hogy remekül tudjak aludni, bárhol is legyek.” Egyes hírek szerint élete első futamát is átaludta volna, ha versenymérnöke nem kelti fel. Az idei Ausztrál Nagydíjon sem örült neki, hogy vasárnap délelőttre csúsztatták az időmérőt: "Kár, hogy holnapra halasztották, de mindenki ugyanebben a cipőben jár. Ha belekezdünk, már rendben lesz, és remélhetőleg ott leszünk a Q3-ban. Mivel a futam későn kezdődik, én mindenesetre szerettem volna sokáig aludni, de kvalifikálni mindenképp kell, az autóban ülve meg úgyis gyorsan magamhoz térek."

Jót tett a szünet

A világbajnoki cím megszerzése után két kevésbé sikeres év következett: 2008-ban a harmadik, 2009-ben csak a hatodik helyen sikerült végeznie a világbajnoki pontversenyben. Ennek kapcsán nyilatkozta: "Nem érdekel, ha a második, negyedik, vagy tízedik leszek. Azért vagyunk itt, hogy győzzünk, és nem jelent számomra semmit, ha a harmadik vagy a negyedik leszek." Aztán persze neki sem mindegy: mint mondta, ha már választania kell, inkább lesz negyedik, mint második vagy harmadik, mert akkor legalább nem kell elmennie az FIA díjkiosztó gálájára.

A 2010-es évtől Alonso érkezett a helyére a Ferrarihoz, Raikkönen pedig a rali világbajnokságban próbálkozott, több-kevesebb sikerrel. Ezalatt folyamatosan jelentek meg cikkek a visszatéréséről, több csapattal is hírbe hozták, de tartotta magát ahhoz, hogy csak akkor hajlandó visszatérni, ha igazán versenyképes autót kap, a legtöbb csapat viszont nem tudta ezt garantálni. A Lotus viszont igen, így két év kihagyás után a tavalyi évben sikerült visszacsábítani.

Sokan kételkedtek benne, vajon jó ötlet volt-e, és képes-e úgy versenyezni, mint fénykorában, vagy Schumacher sorsára jut. A tények őt igazolták: húsz futamból 19-en pontot szerzett, sokáig a világbajnoki címért is harcban volt, végül a harmadik helyen zárva a szezont bőven az elvárásokon felül teljesített. Cserébe nem szereti, ha beleszólnak a dolgaiba: a Belga Nagydíj alatt nyugtatta meg versenymérnökét, amikor az tájékoztatta, hogy Michael Schumacherrel harcol: „Tudom, hogy mit csinálok!”

Az Abu-Dzabi Nagydíj során sem a legudvariasabb hangnemben válaszolt a rádión: „Hagyj békén, tudom, mit kell tennem” – felelte, amikor szóltak neki, hogy Alonso közeledik hozzá, amikor pedig megemlítették neki a biztonsági autós fázisban, hogy melegítse az abroncsait, ismét kifejezte, hogy nem először ül versenyautóban: „Igen, igen, igen, igen, minden alkalommal ezt csinálom, nem kell, hogy figyelmeztess rá!”

Persze a Lotusnál ismerik Kimit, senki nem sértődik meg a beszólásain. Raikkönen pedig tudja, mit engedhet meg magának, és még humora is van. Az Abu-Dzabi futam után 500 póló gyártatott és küldött a csapattagoknak, az azóta legendássá vált felirattal.

Humorérzékére a csapat marketingesei is építenek: a Maláj Nagydíjon jégkrémet osztogattak a sajtósoknak, utalva arra a 2009-es nagydíjra, amikor az eső miatt félbeszakadt versenyen a legtöbb pilótával ellentétben Kimi ahelyett, hogy az autóban ülve várta volna a folytatást, a bokszban átöltözve fagyizgatott.

A jövő

Úgy tűnik, a Lotus és Kimi egymásra találtak, ezt már a tavalyi harmadik hely is bizonyítja. Az idei autó még versenyképesebbnek tűnik (két futam után a második helyen állnak), minden esély megvan rá, hogy a 2007-es évhez hasonló teljesítményt lássunk Raikkönentől, és az év végén világbajnoki címet ünnepelhessen. Addig is figyeljük a csapatrádiót.

(Fotók: Ferrari, Lotus, Kimi Raikkönen Facebook-oldala)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

További cikkeink a témában