A hétszeres Forma–1-es világbajnok vasárnap szenvedett síbalesetet. Életmentő műtétet hajtottak végre rajta, állapota válságos.

Franciaországi pihenése során szenvedett súlyos balesetet Michael Schumacher, a Forma–1 történetének legeredményesebb versenyzője. Az első híradások – bár azt közölték, hogy Schumacher sziklának ütközött – arról szóltak, hogy az expilótát rögtön kórházba vitték, tudatánál volt, és nincs életveszélyben. Majd többórás hírzárlat után Schumacher menedzsmentje is megerősítette azokat a lapértesüléseket, hogy koponyasérülést szenvedett, életmentő műtétet kellett rajta végrehajtani, állapota pedig kritikus. Jelenleg a grenoble-i kórházban van, a helyszínre érkezett dr. Gérard Saillant idegrendszer- és gerincspecialista, Schumacher barátja.

Hétfő délelőtti sajtótájékoztatójukon az orvosok elmondták, hogy Schumit mesterséges kómában tartják, állapota rendkívül súlyos, az életéért küzdenek. Valóban eszméleténél volt közvetlenül a baleset után, de később elvesztette eszméletét, kétoldali agysérülése miatt pedig azonnal meg kellett operálni, hogy csökkentsék a nyomást a koponyaűri nyomást. Csak azt tudják biztosan, hogy ha Schumacheren nem lett volna bukósisak, már nem élne, de nem tudják megmondani, mi fog történni vele.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

El sem indultak, mégis elvéreztek: Kiderült a McLaren bizarr dupla kiesésének oka

„Ez tönkre fogja tenni az F1-et, vissza fog ütni rájuk” – kíméletlen mondatok Verstappentől a sanghaji kiesése után

A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.