A Porsche új reklámja nyíltan felvállalja, amit a tulajdonosok már eddig is sejtettek: a világ kizárólag a Cayman körül forog.

A Jaguar akciófilmbe oltott autóhirdetése után ezúttal a Porsche bizonyította, hogy fantáziában náluk sincs hiány, hiszen a halszemoptikával forgatott The world is a curve igazi felüdülés az egy kaptafára készülő autóreklámok tengerében. A készítők egy játékot is kitaláltak: a filmben elrejtették a Cayman egyik "híres rokonát", az első ötven megtaláló pedig egy Porsche Martini sporttáskával gazdagodott. Bár a több mint harmincezer megtekintésből arra következtetünk, hogy erről már lemaradtál, ha érdekel, melyik híres Porsche bukkan fel a filmben, akkor 0:25 körül érdemes nagyon figyelni a szembe jövő autókat.

A kreatív ötletek közepette éppen csak arra nem maradt energia, hogy odafigyeljenek magára a termékre is, így a felülnézetből fotózott Cayman pont úgy fest, mintha utólag illesztették volna oda, és valószínűleg észre sem vennénk, ha a sárga sportkocsi helyett mondjuk egy piros Lada körül forogna a világ.

A Porsche kétajtós kupéjának frissített modelljeit, a 275 lóerős Caymant és a 325 lóerős Cayman S-t a 2012-es Los Angeles-i Autószalonon mutatták be, az értékesítés pedig idén tavasszal kezdődik.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

El sem indultak, mégis elvéreztek: Kiderült a McLaren bizarr dupla kiesésének oka

„Ez tönkre fogja tenni az F1-et, vissza fog ütni rájuk” – kíméletlen mondatok Verstappentől a sanghaji kiesése után

A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.