A Rinspeed forgatható üléseket és 32 colos tévét álmodott az automata Teslába, amit a márciusi Genfi Autószalonon be is mutatnak.

Hogy legyen valami sejtésünk arról, mire is számítsunk, nem árt tisztában lenni a Rinspeed eddigi munkásságával: a portfólió a tengeralattjáró Lotustól a kétéltű sportautóig terjed, ehhez képest a módosított Tesla Model S olívazöld színével és a finoman áttervezett lökhárítókkal egészen visszafogott hatást kelt.

Szó sincs róla, hogy a svájciak kifogytak volna az őrült ötletekből, csak éppen belülre tartalékoltak, ami rögtön nyilvánvalóvá válik, amint vetünk egy pillantást az utasfülkére. Na itt aztán van minden: a kormány – hogy ne legyen útban - nyugodtan betolható a műszerfal közepére, amelyen egyébként egy 1,2 méter hosszú kijelző fut végig, a zseniális Opel Monza koncepthez hasonlóan. Ha mégsem a műszerfalon akarunk Dallas-t nézni, akkor az ülések megfordíthatók, és a hátsó szélvédő helyén máris ott villódzik egy 32 colos, 4K felbontású tévé, ami valamivel izgalmasabb látvány, mint mondjuk az M7-es autópálya.

A Rinspeed problémafelvetése tulajdonképpen jogos, hiszen bár a nagyobb autógyártók az elmúlt években sorra belekezdtek a saját önműködő autóik fejlesztésébe, azzal eddig se a Nissan, se az Audi, se a Google, se senki más nem foglalkozott, hogy mennyire megváltoztathatja az autók belső kialakítását, ha már nem lesz szükség se sofőrre, se kormányra, se műszerekre. A lehetőségekhez képest a tanulmányautó talán még visszafogottnak is nevezhető, például ki mondta, hogy a jövő autóiban szükség lesz üvegből készült szélvédőre?

A Genfi Autószalonon (természetesen még az automata funkció nélkül) bemutatkozó XchangE-ben a legbizarrabb mégis az, hogy bár a kocsi egy az egyben úgy néz ki, mintha egy sci-fiből gördült volna elő, néhány éven belül akár meg is valósulhatna, hiszen a Nissan szerint 2020-ban már érkeznek az első teljesen önállóan közlekedő robotautók.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

„Ez egy horrorfilm” – Toto Wolff kárörvendve rúgott bele a Sanghajban összeomló Verstappenbe

Az autó, amivel magára találhat a Volkswagen – ID. Cross-vezetés

Nevet váltott az ország vezető BMW-szalonja

A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
15% Igen, nagyon bejött.
38% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
16% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés