A részben a polgári Cessnák alkatrészeiből összerakott Scorpion Jet nagyon fapados, de éppen ez benne a jó.

Az alacsony kockázatú hírszerző, megfigyelő és felderítő küldetésekre ugyanis nettó pazarlás a nehéztüzérséget küldeni, ahogy az amerikaiak csinálták Irakban és Afganisztánban, ahol sokáig szinte minden feladatra a hidegháború alatt fejlesztett A–10 Thunderboltot, valamint az F–15-ös és F–16-os vadászgépeket használták. Összehasonlításképpen: az F–16-tal egy repült óra 25 ezer dollárba fáj, míg a rendkívül gazdaságos Scorpionnal ugyanez mindössze háromezer dollárba kerül (de még az olcsóságukról híres Gripenekkel is 4500 dollár egy repült óra).

A Cessnát birtokló Textron és Airland tehát összefogott, és két év alatt megépítette a Scorpiont, amely annyira fapados, hogy még elektronikus kormányvezérléssel (fly by wire) sem rendelkezik, az alkatrészek egy részét pedig a polgári Cessnákból kukázták össze, ellenben nem csak a fenntartási költségei nevetségesek, de várhatóan a repülő ára is húszmillió dollár (4,3 milliárd forint) alatt lesz.

A két Honeywell TF731 turbóventilátoros motorral felszerelt prototípus maximális tolóereje 36 kN, a sebessége pedig eléri a 833 km/h-t. A moduláris felépítésnek köszönhetően a szárnyait bármikor ki lehet cserélni, így a lehető legjobban az aktuális feladathoz igazítható a gép kialakítása.

Bár a gép az első, 1,4 órás próbarepülésén jól vizsgázott, elemzők szerint a Scorpionnak az amerikai légierőnél így sem lesz sok esélye, hiszen az USAF egy ideje már javarészt drónokat használ azokra a feladatokra, amelyekre a harci Cessna alkalmas lenne (a legújabb robotrepülőt éppen most tesztelik a hírhedt 51-es körzetben). A Scorpion így elsősorban a szűkösebb büdzséből gazdálkodó országoknak, valamint a Nemzeti Gárdának lehet jó megoldás, bár a Textron a későbbiekben egy pilóta nélküli, önműködő változatot is tervez a fapados gépből.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Premierje előtt már utaztunk a megújult Mercedes-Benz S-osztályban

A Red Bull még el is gáncsolhatja a már háttérbe szorított Cunodát

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
29% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
55% Nincs tapasztalatom vele.
Bonjour, Budapest! Francia pikniket tartottunk a Renault 4 E-Tech electric-ben
Hirdetés