A McLaren heteken belül elkezdi kiszállítani az új P1-eseket az első szerencséseknek, de előtte még kipróbálták, hogy boldogul az autó extrém körülmények között.

A britek nem bántak kesztyűs kézzel a 866 ezer fontos (kb. 300 millió forintos) kocsival: Nevada, Arizona és Kalifornia legembertelenebb vidékein, sokszor ötven fok feletti hőségben tesztelték a P1-et és annak 3,8 literes, duplaturbós V8-as motorját – mivel az internet azóta sincs tele a porig égett McLaren képeivel, feltételezzük, hogy sikeresen.

Erről – mármint a teszt sikerességéről – egyébként egy nagyon látványos videó is tanúskodik, amelyben (hivatalosan) először láthatjuk mozgásban a McLaren új szupersportautóját.

A hibrid hajtású McLaren P1-ben a 737 lóerős benzinmotor működését egy 178 lóerős villanymotor segíti, amelyek együtt 916 lóerős összteljesítményt biztosítanak. Az autó a százas tempót kereken három másodperc alatt éri el, de a KERS-nek köszönhetően a gyorsulása ezután is egyenletes marad: a 200 km/h eléréséhez kevesebb mint hét, a 300 km/h-hoz pedig alig 17 másodpercre van szüksége. Az egyetlen kis szépséghiba az autó relatíve alacsony végsebessége, amit gyárilag 350 km/h-ban korlátoztak, így a McLaren F1-gyel ellentétben az utód biztosan nem fog sebességrekordokat dönteni.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
13% Naná, és nagyon keményen.
44% Igen, de menedzselhető.
42% Szerencsére nem.
Ezekkel a fotókkal sokkal jobban telik a karácsonyi punnyadás – figyelmeztetünk, nehéz lesz abbahagyni
Hirdetés