Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Megfelelő iPhone-alkalmazással együtt használva pillanatok alatt felfedi számunkra a kulcscsomónk hollétét ez az apró készülék.

A lakáskulcs mindig a legrosszabb pillanatban szokott eltűnni, és hasonló módon a kocsikulcsot is pont akkor nem találjuk, ha sietnünk kell egy tárgyalásra vagy a gyerekkel az iskolába. A Denso által kifejlesztett Key Finder pontosan az ilyen esetek villámgyors megoldására hivatott. Az újdonság két részből tevődik össze: a kulcstartóra applikálható kütyüből, illetve egy, az okostelefonunkra telepíthető alkalmazásból.

A kulcstartóra felpattintott, elegáns bőrtokba bújtatott készülék vezeték nélküli technológia révén fény- és hangjelzést ad ki magából, és vibrálásra is rávehető, így hamar elárulja, hogy a kanapé mögé esett be a kulcsunk, vagy például a táskánk legmélyén kell keresnünk. A 2,4 GHz-es frekvenciát használó Key Finder hatótávolsága húsz méter, az energiaellátásról pedig egy 200 mAh kapacitású lítium-ion akkumulátor gondoskodik.

A Japánban átszámítva mintegy tízezer forintos áron kapható Denso Key Finder használatához iPhone 4S, iPhone 5, retinás iPad, iPad mini vagy ötödik generációs iPod touch készülékre van szükség. Érdekesség, hogy a megoldás fordított irányban is működik, vagyis ha a kulcstartós ketyerén megnyomunk egy gombot, akkor az okostelefon vagy a tablet jelez hanggal és rezgéssel.

Ezenkívül beállítható a szoftverben, hogy amennyiben a készülék és a kulcstartó közötti távolság egy bizonyos értéket meghalad (elhagyás tipikus esete), akkor arra figyelmeztessen a rendszer. Egy iPhone-hoz maximum nyolc vevő csatlakoztatható, és hamarosan érkezik az androidos alkalmazás is.

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.