Tegnap délután ötkor egy divatbemutatóval egybekötött sajtóeseményen debütált hivatalosan is a Samsung új zászlóshajója. Egy kis összefoglaló következik a későbbi Galaxy S III bemutató előtt.

A készülék az eddigi legjobb Samsung telefon, ezt el is kell hinnünk, így nem véletlen, hogy bekerült (ráadásul az első helyre) a legjobb Androidos telefonokról szóló ötös listánkba is. A cég új zászlóshajója, a Galaxy S III gyakorlatilag majdnem teljes egészében házon belül készül, hiszen még a masszív, 1,4GHz-en ketyegő, az elődnél jóval erősebb, ám annál kedvezőbb fogyasztású csúcsprocesszor is Samsung gyártmány. Kijelző tekintetében is a saját garázsukban keresgéltek, így akadtak rá a már-már notebook-szintű felbontást kínáló a közel öt colos kijelzőre, ami a kevéssé gyakorlatlan felhasználót bősz kapargatásra késztetheti, amennyiben matricának nézi (teljes joggal) a kijelző által biztosított képet.

A szintetikus tesztekben (tudjátok ez amolyan számháborúsdi, hogy kinek nagyobb a… számítási kapacitása) jelenleg minden mostani jelentkezőt gúnyos mosollyal pöccint le a Galaxy S III az Android telefonok képzelt, steampunk beütésű trónjáról és kihívó legyen a talpán, aki megingatja ezt a pozíciót. Ennek ellenére lesz aki puccsot követ majd el, sőt az is biztos, hogy nem fog olyan sokáig a székben trónolni az új hármas, mint elődei, de most, ebben az időpillanatban bizony Ő a király, aki hamarosan, a tegnapi divatbemutatós sajtótájékoztató után többed-, és természetesen klónozott magával a boltok polcaira is megérkezik.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Erre a tíz egyszerű kérdésre iskolásként tudtad a választ – vajon most is menne?

Villámgyorsan keletkezett bolygót fedeztek fel, ami átírhatja a bolygóképződés elméletét

Ilyen sebességgel kellene utaznia a Mikulásnak, hogy az összes ajándékot időben kézbesítse

További cikkeink a témában