Az új Titanium kereteknek köszönhetően a Google kiterjesztettvalóság-szemüvege már nem csak okos, de menő is.

Ez pedig egy nagyon komoly előrelépés, hiszen a Google Glass egyik legnagyobb problémája eddig éppen az volt, hogy – mondjuk ki szépítés nélkül – hülyén néz ki. Ami igen komoly probléma egy olyan termék esetében, amitől azt várod, hogy az emberek a nap nagyobbik részében a fejükön hordják. Erre gondolhattak a Google-nél is, amikor megalkották a Titanium-szériát, amely éppen úgy néz ki, mint egy normális szemüveg vagy napszemüveg, a Google kütyüjével egyesítve. Az új keretek négy különböző dizájnban (Bold, Curve, Thin és Split), két árnyalatban és ötféle színben lesznek kaphatók, és a szemüvegeseknek különösen jó hír, hogy dioptriás szemüveglencsékkel is kombinálhatók.

A Google okosszemüvege várhatóan az év vége felé kerül boltokba, és szinte rögtön egy komoly riválist is kaphat, a Samsung Galaxy Glasst, amelynek tervezésekor a vázlatok szerint eleve komoly szempont volt  az esztétika is.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Egy baki miatt kiszivárgott a Samsung még be sem mutatott új slágertelefonjának minden titka

A Samsung nevével jöhet a hajtogathatós iPhone, egy új MacBook és egy merőben szokatlan AirPods is

Vagány nők a magasban: így hasított a Wizz Air nőnapi járata 

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
42% Igen, de nekem annyira nem adta.
27% Nem láttam, de megnézem.
12% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés