Ezúttal a szexinjekcióval kezelt játéktörténelem fülledtebb szeletéből kínálunk kóstolót. Bocs, ha helyenként kicsit savanyú!

Custer’s Revenge

A Custer’s Revenge 1982-ben bűvölte el az Atari 2600 tulajdonosokat. Ez az első felvállaltan pornográf elemekkel operáló játék, amiben a híres amerikai tábornok álló szerszámmal áll bosszút az őt legyőző indiánokon, mégpedig úgy, hogy magáévá teszi a törzs legbögyösebb nőjét, miközben a nemes céltól a többi indián heves nyílzáporral igyekszik őt távol tartani. A főhős mindössze egy lovassági kalapot, egy sálat és egy csizmát visel, illetve ágyéktájra kapott egy brutális ruhafogast, ami egyúttal fő fegyveréül is szolgál bosszúja beteljesítésében. A játék hatalmas felháborodást keltett. A publikum egyik fele harsány röhögéssel fogadta a Mystique idióta produktumát, a másik fele viszont botrányt kiáltott, és az őslakos amerikai lakosság elleni nemi erőszakról kezdett polemizálni. A Nők a pornográfia ellen nevű szervezet tagjainak a szája instant gyorsasággal verte tele nyállal a sajtót, egyes feminista amazonok pedig egyenesen azt állították, hogy a játék miatt megugrik az indián nők elleni atrocitások száma. A hőzöngőknek sikerült a programot Oklahomában betiltatni, de a készítők még ezzel együtt is örülhettek, hiszen a korábbi erotikus játékaik eladását a Custer’s Revenge a nagy felhajtás közepette megduplázta. Stuart Kersten, a fejlesztőstúdió elnöke azzal próbálta nyugtatni a fröcsögőket, hogy az egész játék csak egy poén és hogy a képernyő jobb oldalán lévő indiánlány tulajdonképpen akarja az aktust, tehát erőszakról szó sincs. Valóban, poénról lehetett csak szó, hiszen alapvetően a produktum olyan egyszerű, mint a faék, így több videojátékos magazintól meg is kapta az év legrosszabb játéka megtisztelő titulusát.

Burning Desire

A Mystique kreatívjai a stúdió felbomlása után nem akarták túl sokáig bújni az álláshirdetéseket, inkább gyorsan megalakították a Playaround nevű céget. A fejesek továbbra is Atari 2600-ra fejlesztettek alacsony költségvetésű felnőtt tartalmú blődliket, ám a szokásos receptet fel akarták dobni valamivel. Valamelyik programozójuk túl sokat járhatott Grindhouse-vetítésekre, és egy alkoholmámoros délutánon be is dobta eszement ötletét a közösbe; csináljanak olyan cartridge-eket, melyek mindkét oldala játszható, így két játékot lehet felpasszírozni egy kazettára. A Burning Desire a Bachelorette Party című okossággal került egy kazira. Ez utóbbi nem egy nagy szám; álló farkú színes emberkék kergetnek egy pucér csajszit, akit ha elkapnak… nos, szerintem képben vagytok. Ehhez képest a Burning Desire igazi játéktörténelmi jelentőségű remekmű. A főhős egy helikopterről lógó – ismét csak durva merevedéssel küszködő – tűzoltó, akivel a lángok és köveket hajigáló kannibálok (Ne kérdezzetek semmit!) között ragadt meztelen nőcit kellett kimenteni. Az ötlet a stúdió szerint annyira menő volt, hogy még egyszer feldolgozták Jungle Fever címen, csak ebben a játékban a nemek szerepet cseréltek, és a nőci került a helikopterre, a hapsi pedig beállt kolbászt sütögetni.

X-Man

1983-ban biztosan felgyújtottak néhány karácsonyfát ennek a frankó kis játéknak köszönhetően. Képzeljétek csak el a következő szitut: Apuka és Anyuka átadják a csillogó szemű Zolikának a becsomagolt ajándékot. Apuka csintalanul átkacsint Anyukára, aki nagyon boldog, hogy az utolsó pillanatban mégis sikerült a férjének szereznie valami értelmes játékot. A csemete nagy képregény-rajongó és imádja nyüstölni a tévé alatt pislogó Atari 2600-as gépet is, így biztosan örülni fog az X-Man című játéknak, melyben talán még Küklopsz is feltűnik néhány percre. (Ő a poronty kedvence.) Az Apuka éppen a csillagszórókkal bíbelődik, amikor elindul a játék, és innen már csak néhány perc telik el a brutális pofonig, amit az Anyuka helyez el párja orcáján. A tévében ugyanis egy ócska Pac-Man klón indul el, csak éppen a sárga gömböc helyett itt egy pucér csávó szaladgál fel-alá egy labirintusban, miközben csattogó protkók és nyiszáló ollók próbálják meg lemetszeni ágaskodó hímtagját. A gyerek ügyes és az első pályát gyorsan abszolválja. Anyuka akkor dönt úgy, hogy monoklit pakol a figyelmetlen családfő szeme alá, amikor X-Man a labirintusból kiérve irtózatosan gerincre vág egy bögyös szőkét. Zolikának még soha nem volt ilyen jó karácsonya.

Sex Games

A Sex Gamest 1985-ben köpte a Commodore 64 tulajdonosok elé a Landisoft nevű formáció, melynek ezt az egyetlen programot sikerült letennie az asztalra, így feltételezéseink szerint egy lyukasórán a vihogásba belefáradt pattanásos kamaszok dönthettek úgy, hogy ilyen módon gazdagítják a legendás platform kínálatát. A Sex Games szintén nem okozott bonyolultsága miatt agyérgörcsöt senkinek. A játékos a képernyőn különböző pózokban szeretkező alakokat láthatott, akiket annál hamarabb juttathatott el a csúcsra – figyelem! – minél gyorsabban rángatta a joystick-ját. Kemény, ugye? Sokkal többet nem is tudunk erről a játékról elmondani. Nem hinnénk, hogy túl sok botkormányt tett tönkre ez az apró kis marhaság, de biztosan kiguvadt néhány szexuálisan frusztrált tizenéves szeme.

Samantha Fox Strip Poker

A világ első elektronikus vetkőzős póker játéka 1982-ben jelent meg az Apple II néven futó gépre, azonban ez a műfaj szinte láthatatlan maradt egészen 1986-ig, amikor C64-re és ZX Spectrumra megjelent a Samantha Fox Strip Poker, melyben a címszereplő hölgy melleit csekkolhattad szigorú monokróm megjelenítésben. Amikor a játékot piacra dobták, a szaksajtó olyan szalagcímektől volt hangos, mint például "soha nem látott grafika", vagy a "C64 legjobb vetkőzős pókere". Bizony, akkoriban még viszonylag alacsonyan volt a játékosok ingerküszöbe, és egy a valósághoz nyomokban hasonlító fekete-fehér képet látva is bombasztikus látványról kezdtek harsogni. A játék ahhoz képest elég szép eladásokat produkált, hogy egy átlagos felhasználónak akkoriban fogalma sem volt arról, hogy a C64-programokat eredetiben is meg lehet venni. (Kopipartik, valaki?) Samantha Fox 1983-ban a The Sunday People által rendezett topless megmérettetésben villantotta meg először szimpatikus idomait, majd úgy gondolta, hogy a játék után ideje lenne a popiparban is letennie a névjegyét, így megszülte a Touch Me (I Want Your Body) című gigaslágert. Később bevallotta, hogy leszbikus és szerelmes a menedzserébe, Myrába. Hiába, ilyen a popszakma.

Még több játék a Player tech rovatában!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

Miért nem az akaraterőn bukik el az életmódváltás, és mi működik helyette?

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

A Player kérdése: Melyik kontinensen élnél a legszívesebben, ha választhatnál?
56% Jó nekem Európa
6% Ázsia
14% Észak-Amerika
3% Dél-Amerika
4% Ázsia
18% Ausztrália
Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal
Hirdetés