Az iOS 6-ban bemutatkozó Apple Maps néha szórakoztatásra jobb, mint tájékozódásra. Nem véletlenül kért elnézést miatta az Apple-vezérigazgató.

Forradalmi újdonságok az iPhone 5-ben és az iOS 6-ban sincsenek igazán, ezért nagy jelentőségűnek számít, hogy a korábban használt Google Mapst immár az Apple saját, Apple Maps nevű térképére cserélte. Noha a váltás célja minden bizonnyal a jobb tájékozódás segítése volt, az elmúlt napokban kiderült, az Apple Maps sok esetben inkább szórakoztató, mint hasznos. Nem volt nehéz néhány furcsa magyarországi helyszínt találnunk.

Hogy nem az ok nélküli kötekedés volt a célunk, mi sem, pontosabban ki sem bizonyítja jobban, mint Tim Cook, az Apple vezetője, aki nyílt levélben ismerte el, hogy az Apple Maps nem üti meg a cégtől megszokott mércét, amiért elnézést kért, hibajavításokat ígért, addig pedig alternatívákat, többek között a Google és a Nokia térképét ajánlotta.

Nem csak a felhasználóknak éri meg a torrentezés – Tiltani, tűrni vagy támogatni?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ilyen sebességgel kellene utaznia a Mikulásnak, hogy az összes ajándékot időben kézbesítse

A Hubble belenézett egy szörnyetegként tomboló fekete lyuk torkába, és ezt látta

Kiderült, hogy a karácsonyi dalok káros hatással vannak a mentális egészségünkre

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés