Egy jó fotó elkészítéséhez nem csak jó gép és okos szoftver kell. Sorozatunkban segítünk elsajátítani a fényképezés alapjait.

Vigyorgunk a japánokon

Gyerekkoromban apám kézen fogott és azt mondta: „Gyere, veszünk egy 24-es 400-as filmet!” Félig- meddig értettem csak, miről beszél, de azt tudtam, hogy ha majd én is fényképezhetek a nyaralás alatt pár kockát, akkor nagyon meg kell néznem, mit fotózok, mert annak a 24 kockának ki kell tartania egy hétig.

Jó pár év múlva aztán, amikor még nem volt itthon tömegtermék a digitális fényképezőgép, jókat vigyorogtunk, és megszóltuk a japán turistákat, akik egyik kezükben kamerával, másik kezükben fotómasinával rohangáltak a világ minden nevezetes épületében, terein. Ha lehetőségük lett volna, egyik gépet az egyik szemük helyére építik be, a másikat a másik helyére, de még így is lett volna valamilyen képrögzítő eszköz a kezükben. Ha tudtuk volna, hogy ez minket is elér…

A digitális gép mint ópium

Az elmúlt években idősebb fotós kollégák többször is meséltek a filmes korszakról, főleg amikor 6x6-os, tizenkét kockás filmet vittek egy eseményre. Ennyiből ki kellett jönni, de maximum két tekercsből. Arra állt rá az agyuk, hogy miközben rettenetesen kellett figyelni, meg tudták különböztetni a fontos pillanatokat a kevésbé fontosaktól. A digitális gépek rákényszerítettek a felhasználóra egy másfajta viselkedést. Gyakran látni sportesemény közvetítéseken, vagy fotósokról készült képeken, hogy pár kattintás után, mindenki lefelé fordítja a gépet és nézegeti a fotóit.

De közben folyik tovább az esemény, legyen az sport, buli, esküvő vagy a barátnő diplomaosztója. Digitális függőség, hogy nem a témára figyel a fotós, hanem a képeit nézegeti, olyan, mintha ott sem lenne a helyszínen, valamint, hogy ha már egy memóriakártyára minimum hatszáz képet lehet készíteni egész jó felbontásban, akkor mindenki nyomja a gombot ész nélkül.

A minap Siófokon fotóztam, de igazából csak ücsörögtem, mert korán érkeztem, és vártam az esti fényeket, mellettem egy férfi egész komoly kis felszereléssel kattintgatott. Huszonhét felvételt készített az általa kiszemelt témáról ugyanabból a nézőpontból, majd továbbállt. Meg sem nézte több oldalról a témáját, pedig ha három méterrel magának jobbra állt volna, elég lett volna egy kattintás, és egy egész jó képpel térhetett volna haza.

A kattintáscsapda

Ma szinte mindenkinek van fényképezőgépe, és használja is. Ám aki le tudja nyomni a fényképezőgép gombját, az nem feltétlenül képes rá, hogy jó fotókat készítsen. Ha valaki egy amatőrfotós albumában lapozgat, az nem egy ember megörökített élményeit, felismeréseit vagy értékeit látja, hanem a készülék automatikusan megvalósított lehetőségeit. Egy ily módon dokumentált horvátországi nyaralás azokat a helyeket és időket rögzíti, amelyeken a fényképezgető ember megnyomta a gombot, és azt mutatja, hogy hol járt a fényképezőgép, és mit csinált ott. Nem információkat, hanem készülékemlékezetet hoznak létre, nagy mennyiségű egyforma képet, húsz–harminc kockát egy – általában jellegtelen – témáról. Egy jó fotóst azonban az érdekli, hogy mindig új módon lásson, azaz új informatív tényeket hozzon létre.

Az enyém gyorsabb, jobb, nagyobb

A reklámok vételre programoznak. A beszerzett fényképezőgép a "legújabb modell" lesz: olcsóbb, kisebb, automatikusabb és hatékonyabb, mint a korábbi modellek. Vagy éppen profibb, nagyobb, videót rögzítő, érintőképernyős. A fényképezőgép-modellek állandó tökéletesítése, a kényelmi funkciók beépítése azon a visszacsatoláson alapul, amellyel az amatőr fényképészek a fotóipart táplálják: az ipar automatikusan tanul a fotóamatőrök magatartásából.

Sok esetben egy-egy eseményen nem az érdekli az ott megjelent fotósokat – legyen az amatőr, vagy fiatalabb kolléga –, hogy milyen képet készítettem, hanem az, hogy milyen a gépem. Mert ő látta, hogy az újabb már mi mindent tud, bár lehet, hogy soha nem fogja használni az adott funkciót. Vannak olyan ismerőseim is, akik már másról sem tudnak beszélni, csak a technikáról.

A fotózás kilencven százaléka agymunka

Egy jó fotós szeretné megmutatni a világnak, hogy mit gondol, hogyan gondolkozik egy témáról. Látni és gondolkozni: a fotózás nem technikai dolog. Ha jól csináljuk, akkor egy helyszínen egy adott témánál felfedezzük, hány egyenrangú nézőpont fedezhető fel. Az a lényeg, hogy a lehető legtöbb nézőpontot lássuk, és válasszunk. Válasszunk úgy, ahogy azt meg szeretnénk mutatni, ami ránk jellemző, majd ezek után lehet gondolkodni a képi megfogalmazáson!

Gondolkozzunk el azon, mit és miért fényképezünk! Meg kell tanulni a szabályokat, de tudni (érezni) kell, mikor lehet sutba vágni azokat, hogy jó kép készüljön. Figyelni kell, koncentrálni, ami így leírva úgy hangzik, mintha a fotózás valami szörnyen komplikált és nehéz dolog lenne, de ezek a dolgok jönnek maguktól, vagy ráérez az ember (vagy nem.) Tudom, hogy felgyorsult világunkban nehéz, de ha valaki hobbijának tartja a fotózást, akkor legyen ideje rácsodálkozni a dolgokra, megállni, körülnézni. Nem mellesleg, agykikapcsolásra, stresszoldásra is kitűnő orvosság.

Szép színes – de hol a téma?

Manapság minden olyan színtelített, hogy a CSI: Miami narancssárga ege elbújhat szégyenében. Ha pedig nem ilyen csilivili, akkor kicsit életlen, kicsit fakó, mintha a szüleim régi polaroidjait nézegetném. Mesterséges mélységélesség, borús időből varázsolt fényes napsárga képek, reggeli, cipő, legrosszabb esetben mesterséges tájképek. Ebből áll az internet és a Facebook manapság. Az Instagram jött, látott, és még rosszabb irányba vitte a fotográfiát.

Tulajdonképpen bármit le lehet fotózni, válogatni a különböző effektek között, és már lehet is feltölteni. Ezt már egyszer átéltük, amikor az elmúlt években mindenki HDR-felvételeket készített, minden fotósblogon és szaklapban erről a technikáról írtak. De itt sem a helyes alkalmazásra helyezték a hangsúlyt. Sem az Instagramtól, sem a HDR-től nem lesznek jobbak a képek. Csak másmilyen színűek. Ha egy fotó jó, akkor semmilyen utólagos beavatkozásra nincs szükség. Ha már mindenképpen ilyen technikákkal készült képeket szeretne valaki fotózni, akkor ne az eszközre koncentráljon, hanem a megfelelő alkalmazására.

Fotózás mobillal – ördögtől való?

Ez a rész kicsit egybefonódik az előzővel, de van azért lényeges különbség is. A téma nagyon megosztja a fotóstársadalmat, főleg ha valaki iPhone-t használ Hipstamatickal. Sokan e kiegészítő nélkül fotóznak mobillal, de valahogy az iPhone és a Hipstamatic összefonódott. Az így készült fotó sokkal jobban néz ki, mint egy hagyományos mobilfotó. 2010-ben készült az első háborús fotó ezzel a technikával, azóta pedig egyre több fotóriporter használja. Giccses csalás vagy hatékony eszköz? A későbbiekben erre is keressük a választ.

Mi az a Hipstamatic?

A Hipstamatic olyan, iPhone-ra telepíthető program, amellyel retrohatású fényképek készíthetők; mintha Photoshop lenne a telefonban. A Hipstagram azt az illúziót nyújtja, mintha valóban régi analóg gépekkel fotóznánk: még az exponálás előtt kell választani virtuális fotópapírok, vakutípusok és objektívek között. A Hipstamatic mellett népszerű az újabb Instagram. A Hipstamatic fejlesztőit a népszerű szovjet Lomo fényképezőgép inspirálta (pontosabban egy típusa, a Holga), míg az Instagram a hetvenes években elterjedt Polaroid képi világát kívánja visszaadni. Mindkettőben közös, hogy egy régi analóg technika hibái, a karcosság és a torzult színek dobják fel a képeket.

Én hosszú ideig idegenkedtem a mobilos fotózástól, aztán egyszer, négy–öt évvel ezelőtt rákényszerültem technikai okok miatt. Egy Nokia telefonnal csináltam egy képet, ami aztán meg is jelent a másnapi újságban. Ezután több címlapfotót is készítettem telefonnal. A múlt héten a gyógyszertárba menet láttam egy jó témát, és iPhone-nal fotóztam le, de a klasszikus fotóriporteri hagyományokhoz hűen arra a képre sem pakoltam effekteket. Az is megjelent a másnapi újságban. Mobillal tehát lehet fotózni, csak éppen kicsit máshogy, mint egy fényképezőgéppel, ennek a későbbiekben külön cikket szentelünk.

Akkor hogyan fotózzak?

A fent említettek figyelembevételével cikksorozatunk következő részeiben elmondjuk, hogyan is csináld. A többi rajtad múlik. Írunk majd kompozícióról, portré- és aktfotózásról, természet- és épületfotókról, tippekről, trükkökről, technikákról, trendekről, és persze hasznos gyakorlati tanácsokat is adunk.

Tovább:
A friss Player-cikkekhez
A techrovat újdonságaihoz 
Az űrhajósok fényképezőgépéhez: Hasselblad-történet 

(Fotók: Nikon, scottroberts, Cyril.Drouot, Féjja Zsolt)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így néz ki egy rejtett galaxis a Földtől 11 millió fényévre

Van egy szó, amit a világ szinte minden nyelvén hasonlóan értenek és használnak

Erre a tíz egyszerű kérdésre iskolásként tudtad a választ – vajon most is menne?

További cikkeink a témában