Február végén kiderül, 2013-ban hivatalosan melyik smartphone lesz az év legjobb készüléke. Ötös lista.

A GSMA nyilvánosságra hozta a 2013-as Global Mobile Awards verseny Best Smartphone kategóriájában induló készülékek listáját. Szigorúan ábécésorrendben haladva az első delikvens az Apple által tavaly szeptemberben bemutatott és az elődjénél nagyobb kijelzőjű iPhone 5, mely méltán indul a nemes versengésben, hiszen az elmúlt negyedévi iPhone-eladások minden korábbi rekordot megdöntöttek. A következő esélyes a HTC által elsőként J Butterfly, majd pedig Droid DNA néven is piacra dobott készülék, melynek érdekessége, hogy a világ első, sorozatgyártásban készülő, Full HD érintőkijelzős okostelefonja.

A szebb napokat is látott Nokia is felkerült a rangos listára, mégpedig megérdemelten, hiszen a finnek által ősszel piacra dobott és nemrégiben általunk is tesztelt Lumia 920 a világ első, nemzetközi piacokon elérhető optikai képstabilizátoros kamerás mobilja.

A legnagyobb mobilgyártóként jegyzett Samsung kapásból két modellel szerepel a nevezési listán. A dél-koreai gyártó Galaxy Note 2 mobil/tablet öszvére elsősorban hatalmas méretű, 5,5 colos érintőkijelzőjéről és cerkás kezelhetőségéről ismerszik meg. Az ugyancsak az esélyesek között szereplő Galaxy S III pedig a dél-koreai cég valaha készült legsikeresebb high-end okostelefonja, melyből tavaly május vége óta több mint negyvenmillió példányt adtak el világszerte.

Hogy a felsoroltak közül melyik lesz a befutó, február 26-án, Barcelonában kiderül.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Leállnak a Wizz Air rendszerei a hét közepén

Olyan csillagászati jelenség jön, amit eddig mindössze egyszer sikerült megfigyelni

A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
41% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés