A Nintendo elérkezettnek látta az időt arra, hogy ismét némileg módosítson az immár közel hat éve piacon lévő konzolgépén.

Az egyik amerikai elektronikai nagyáruházból kiszivárgott egy dokumentum, melyből kiderült, hogy a Nintendo hamarosan elő fog rukkolni a Wii legújabb kiadásával. Aztán nem sokkal később hivatalosan is bemutatkozott a Wii Mini nevet viselő játékkonzol, mely könnyen kikövetkeztethető módon elsősorban annyiban különbözik a jelenleg forgalomban lévő változattól, hogy annál némileg kevesebb helyet foglal a televíziós készülék mellett.

A Nintendo Wii Mini kereskedelmi forgalmazása december 7-én kezdődik, az azonban nem túl jó hír, hogy a készülék várhatóan csak Kanadában lesz kapható.  A Nintendo egyébként tavaly már végrehajtott néhány apróbb módosítást a gépen, akkor például eltűnt róla GameCube kontroller csatlakozó. Ez utóbbi a mindössze 99 dolláros és fekete-vörös színkombinációjú új jövevényből is kimaradt, ahogyan sajnos a wifi is.

A Nintendo vélhetően abban bízik, hogy a Nintendo Wii Mini megjelenése révén javítani lehet az eladási mutatókon, és az sem elhanyagolható szempont, hogy egy a korábbinál kisebb termék kisebb csomagolásban is elfér, így a szállítási költségeken is lehet valamennyit faragni.

A Nintendo Wii 2006 novemberében debütált, az elmúlt években több mint 97 millió példány talált belőle gazdára világszerte. A japán gyártó tavaly júniusban jelentette be a sokak által várva várt utódmodellt, a Wii U-t, mely az Egyesült Államokban november 18-ától, Európában 30-ától kapható.

Tovább:
A friss Player-cikkekhez
A techrovathoz
Férfias karácsonyi mellékletünkhöz 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Kiszámolták, melyik lesz 2026 legrosszabb napja

Az Apple eltüntetheti az iPhone-ok egyik legfeltűnőbb kompromisszumát

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
30% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.