Fontos lenne beszélnünk a francia válogatottról

A tényszerű hír az, hogy Franciaország megnyerte a világbajnokságot. Ezt viszont olyan szintű felháborodás követte szakmailag, politikailag és mindenhogyan, hogy mindenképp érdemes lenne átfutnunk pár részletet.

Nem könnyű érdemtelenül nyerni egy világbajnokságot, keveseknek sikerült eddig, mégis ez a vád éri leginkább a franciákat, aminek persze több oka is van. Egyrészt Magyarországon elenyésző mennyiségű lakos drukkol nekik, másrészt közel sem volt olyan látványos a focijuk, mint mondjuk két éve az Eb-n, vagy négy éve a németeknek Brazíliában, esetleg korábban a spanyoloknak. Akkor nem volt zúgolódás, pedig egy német válogatottat sem könnyű kedvelni.

Didier Deschamps válogatottja veretlenül menetelt végig, hét mérkőzés, hat győzelem, egy döntetlen és 14–6-os gólkülönbség a mérlegük. Mindezt úgy, hogy 25,6 éves átlagéletkorával a torna egyik legfiatalabb csapata volt. Ha csak pusztán a számokat nézzük, már akkor is nyilvánvaló, hogy megérdemelték az aranyérmet.

De mielőtt elemezzük a világbajnokság szakmai részét, kanyarodjunk el egy kényesebb útra, ami ugyan nem vezet sehova, és gyakorlatilag csak veszíteni lehet közben, ám olyan indulatok szabadultak el, amit jó lenne kordában tartani. Szinte minden nap jött olyan komment nálunk is, máshol meg még több, hogy ez egy "Afrika válogatott", "Francia-Afrika", "bevándolócsapat" és ehhez hasonló ízléstelen vélemények.

Persze ez nálunk eleve egy mesterségesen felszínen tartott kényes téma, de Franciaországban is írtak róla eleget. A konzervatív Le Figaro például ezt írta:

A Didier Deschamps által irányított csapat új arcot mutat. Először is ez az edző a sztárkultusz korszakában egyfajta hősellenességet képvisel: szerény, szűkszavú, rendezett. Kizárólag a sportteljesítményük és a szellemi állapotuk alapján válogatta ki a játékosokat, röviden a legjobbakat.

A baloldali Libération szerint a játékosok kiállása Franciaország mellett patrióta, nyitott és plurális politikai gesztus, nem pedig ideológiai. Ezeknek a srácoknak a nagy része olyan negyedekből származik, melynek a lakóit a lap szerint a szélsőjobboldal „rossz franciáknak” állítja be. Most ennek ellenkezőjét bizonyítják.

Ami az afrikaiságot illeti, sok kérdés nincs, a származások nyilvánvalóak, azonban érdemes figyelembe venni néhány apró tényt: a Les Bleus-ben csupán két olyan játékos szerepelt, aki nem Franciaországban született, Samuel Umtiti Kamerunban, Steve Mandanda pedig Kongóban. A többiek közül sokan harmadik vagy negyedik generációs bevándorlók, ami ugye egy olyan országban nem kimondottan váratlan, melynek geopolitikai helyzetéről mind tanultunk: Franciaország a világ egyik vezető gyarmatosítója, gyarmattartója volt. Fél Afrika az ő felügyeletük alá tartozott, Kameruntól kezdve, Togón, Kongón, Malin, Elefántcsontparton, Szenegálon át egészen Marokkóig és Tunéziáig. De ma is van egy zsáknyi olyan terület, amely hivatalosan Franciaország tengerentúli megyéjévé vált – Réunion, Martinique, Guyana vagy épp Guadeloupe.

Hogy ez mennyire szimpatikus, az persze más lapra tartozik, de hogy onnan áramlanak be az anyaországba a népek, és hogy közülük sokakat egészen a fociválogatottig repíti a a tehetségük, az semmiképp sem az ő hibájuk. Senkié sem. Ez egy adottság, amit kihasználtak. Ahogy a horvátok is: Rakitic, Lovren, Kovacic és Corluka sem Horvátországban sírt fel először, de ismerjük a jugoszláv történelmet is, ezen sem érdemes fennakadni. Sőt, inkább követendő példa.

És akkor már beszélhetnénk a honosított magyarokról is – Pérez Csárli, Radulovics Bojana, Otigba Kenneth, Leandro vagy akár Nikolics Nemanja neve ugye ismerős? Liu Shaoang és Liu Shaolin Sándor nélkül lenne téli olimpiai aranyunk? Némelyikük félig magyar, de van olyan is, akinek semmi köze az országhoz. Még sincs bajunk velük, sőt!

(Akinek meg ez az egész francia történet még így is a torkán akad, az gondoljon arra, hogy tulajdonképpen a Ferencváros játszott Horvátországgal.)

A labdarúgás része véleményem szerint egyszerűbb, merthogy mindössze néhány kérdést kell feltennem ahhoz, hogy kiderüljön, a legjobb helyre került a trófea:

  • Megérdemelt-e a vb-arany, ha hét meccsből hatot megnyersz, ötön meg gólt sem kapsz?
  • Ki érdemelte volna meg jobban? A horvátok, akik képtelenek voltak legyőzni a dánokat és az oroszokat, és Anglia ellen is csak hosszabbításban nyertek?
  • Azok a horvátok, akik nem nyertek meccset az egyesen kieséses szakaszban?
  • Esetleg Anglia, amely kizárólag Panama ellen hasított, de már Tunézia ellen is szenvedett?
  • Az a Belgium, amely tényleg remek focit játszott, de képtelen volt gólt lőni a későbbi világbajnoknak? És amely Brazília ellen pont azt a bekkelést mutatta be, amivel a franciákat vádolják.
  • Volt-e jobb csapat Franciaországnál?
  • Ha igen, nem őket minősíti, hogy mégis hamarabb hazamentek?

Kétségtelenül Horvátországé a közönségdíj, egy fiatal, kis ország válogatottja hatalmasat ment, ők így is nyertek, az ezüstön kívül több millió drukkert. A franciák szépen játszottak? Dehogy. Többet tudnak ennél a futballból? Sokkal. Viszont valamit mindenkinél jobban tudtak ebben az egy hónapban: nyerni!

Én már decemberben is a döntőbe vártam őket, és a nyár elején is azt mondtam, egyértelműen nyerhetnek, mert tehetségben, erőben, technikában és a sebességben a világ előtt járt a keretük, csak kell vezér. Végül lett, de több is, elsősorban persze a rendkívül (futball)okos szövetségi kapitányuk, Didier Deschamps, aki tudta, hogyan kell vb-t nyerni. Nem az első két héten, és nem ész nélkül előrerohanva.

A játékosok közül pedig érdemes kiemelni Paul Pogbát, aki évek óta árnyéka önmagának, főleg a válogatottban, de a mostani vb-n a csapat élére állt: ő mutatta be a legtöbb szerelést, a legtöbb labdaérintést, illetve a legtöbb passzt és kulcspasszt a franciák közül a döntőben, és egy gólt is lőtt.

Övék volt a legjobb védelem, hihetetlenül szervezettek voltak, pedig a csapatrész háromnegyede lecserélődött: Sidibé, Mendy és Koscielny is stabil kezdőnek tűnt néhány hónapja, ehelyett Pavard-ral, Hernándezzel és Varane-nal vágott neki a vb-nek a kapitány. Közülük kettő a posztja legjobbja volt Oroszországban.

Emellett volt egy N'Golo Kantéjük, aki a világ legjobb szűrője, még ha nála szerényebb és alulértékeltebb focista nincs ma. A Chelsea középpályása tanárian játszotta végig a tornát, párharcokban, labdaszerzésekben, a játék olvasásában, a szabadlabdák összeszedésében a mezőny fölé nőtt. Ha a döntőben nem bélhuruttal és egy gyorsan összeszedett sárgával kell játszania, ő az MVP nálunk, de mivel pocsék félidőt produkált, le kellett kapnia Deschamps-nak.

Ha ilyen stabil vagy hátul és van egy Kantéd meg egy Pogbád, akkor egész nyugodtan játszhatsz kontrát, ha nem muszáj mást, hiszen akad még egy utolérhetetlen Kylian Mbappéd, (igen, az a Mbappé, aki szerint nem kellene pénzt kapni azért, mert a hazájukat képviselik, ezért eljótékonykodta), meg egy intelligens Griezmannod is. A franciák hagyták a tehetséget érvényesülni elöl, hiszen megvolt a kellő támasz hátulról, támadásban szinte teljes szabadságot kapott az individuum. Ehhez kellett Griezmann mezőnymunkája és a góltalan Giroud hatalmas küzdelme is a támadóharmadban.

Franciaország a legtöbb esetben csak reagált, viszont azt hiba nélkül tette. Amint hátrányba került Argentína ellen, megrázták magukat a kékek és átfutottak Mascheranóékon. De tulajdonképpen az egész tornán azt lehetett érezni, hogy ez a francia csapat egy olyan telivér, akit szándékosan fognak vissza, ám bármikor lazíthatnak a gyeplőn, és megindulnak, mint a szél. Általános vélekedés, hogy úgy nyertek vb-t 2018-ban, hogy meg sem kellett igazán izzadniuk. Akkor hát megérdemelt vagy sem?

Nem, nem volt szép, és nem volt kedves a szemnek, sőt kimondottan frusztráló volt ez a célfutball, de mivel végül ők emelték magasban a trófeát, aligha fogja őket érdekelni ez.

Deschamps felismerte, hogy világbajnokságot ma úgy lehet nyerni, hogy gátlástalan hatékonysággal védekezel, és emellett kontrázol, nem pedig szórakoztatással. Akkor is, ha ezzel a szemtelenül tehetséges kerettel dominálhatnál is, és akkor is, ha ezért nem kedvelik őket.

Lehet okunk panaszra és kifogásra – de akkor most olvasd el újra, majd helyettesíts be a franciákat magyarokra. Így is fájna?

(Fotó: Shaun Botterill/Getty Images)

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon