Földünk erőforrásai igencsak végesek, pláne, ha úgy élünk, ahogy.

Azt már mindannyian tudjuk, hogy Földünk erőforrásai végesek, és globálisan is egyre kevesebb idő alatt fogyasztjuk el az egy évre elegendő erőforrásadagunkat. A magyarok túlfogyasztása azonban még a világátlagnál is rosszabb, mi már május 30-án feléljük ezeket az erőforrásokat (2021-ben még június 8-án jött el a nap), míg a nemzetközi túlfogyasztás napja 2022-ben július 28-ára esett –

vagyis ha mindenki úgy élne, mint a magyarok, akkor mintegy 5 hónap alatt élnénk fel a Föld egész éves erőforrásait.

Globális viszonylatban ez azt jelenti, hogy a bolygó erőforrásai és élővilága nem tud olyan ütemben regenerálódni, mint amilyen tempóban mi elhasználjuk azokat – ez olyan, mintha a telefonunkat minden éjszaka csak 10%-kal tudnánk tölteni, de napközben 15%-ot merítenénk, vagyis értelemszerűen pár nap után teljesen lemerülne az aksija.

A túlfogyasztás mérséklése mindannyiunk feladata

Bár a vállalatok és kormányok a legnagyobb felelősök közé tartoznak, de hétköznapi szokásainkkal, életmódunkkal és döntéseinkkel mi, egyének is rengeteget tehetünk azért, hogy ez a trend megforduljon. Például arra ma már viszonylag sokan figyelnek, hogy

  • az egyszer használatos szatyrok helyett saját vászontáskát vigyenek magukkal a bevásárláshoz, vagy hogy
  • szelektíven gyűjtsék a hulladékot.

Természetesen még számos módon hozzájárulhatunk ahhoz, hogy a (magyarországi) túlfogyasztás napja minél később jöjjön el, ehhez pedig segítségünkre lehet WWF Magyarország környezettudatossági kisokosa, illetve még konkrétabb, személyre szabott napi tippeket is kaphatunk a WWF Léptem mobilapplikáció segítségével, ahol például kiszámolhatjuk azt is, hogy jelenlegi életmódunkkal milyen mértékben terheljük a Föld erőforrásait.

Egyébként egy 2022-es országos, reprezentatív kutatásból az is kiderült, hogy a magyarok elvárják a döntéshozóktól a felelős gondolkodást: például azt, hogy ne építsék be Magyarország természeti területeit, vagy csökkentsék a fakivágásokat a hazai védett erdőkben.

(Forrás, fotó: WWF Magyarország, nyitókép: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

Tudományos eredmények mozdítják előre az ártalomcsökkentést

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés