Így fog még jobban megbolondulni a már most is extrém időjárás

Az évente mért globális csapadékmennyiség fele jelenleg mindössze 12 nap alatt esik le – derült ki egy új tanulmányból, amely szerint a század végére az esőzések és havazások eloszlása valószínűleg még aránytalanabbá válik.

Korábbi tanulmányok azt mutatják, hogy az éghajlat melegedése nyomán a jövőben várhatóan erősödni fognak a szélsőséges időjárási események, és valamelyest emelkedni fog az éves átlagos csapadékmennyiség. A szakemberek azonban még mindig kutatják a két tendencia közötti kapcsolatot.

„Ez a tanulmány megmutatja, hogy a két dolog miként függ össze egymással” – mondta Angeline Pendergrass, az amerikai Nemzeti Légkörkutatási Központ (NCAR) munkatársa, a Geophysical Research Letters című folyóiratban publikált tanulmány vezető szerzője.

Az évente mért globális csapadékmennyiség fele jelenleg mindössze 12 nap alatt esik le

Ennek a következményei pedig súlyosak lesznek: többek között az áradások és az azokkal járó károk is növekedni fognak. De komoly kihatásai lesznek a vízgazdálkodásra, a várostervezésre és a sürgősségi segélyszolgálatokra, valamint a mezőgazdaságra is, amely jóval produktívabb akkor, amikor az eső nagyjából egyenlően oszlik el a termesztési időszakban. Meteorológiai prognózisok szerint 2100-ra a bolygó éves csapadékmennyiségének fele 11 nap fog leesni, szemben a mostani 12-vel.

Témánál maradva:

(forrás: Phys.org, BBC, MTI)

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon