Idén új helyszínen várja a feltöltődni vágyókat az ország legnagyobb spirituális életmódfesztiválja, az Everness Fesztivál. Június végén közel háromszáz hazai és külföldi előadó érkezik, hogy a fesztivál hagyományai szerint a legkülönbözőbb területeken hirdesse a tudatos életformát.

- Nagyon szerettük, de kinőttük az akarattyai kempinget, ezért döntöttünk úgy, hogy idén új, tágasabb, modernebb környezetbe költöztetjük az Evernesst – mondja Klein Csaba, fesztiváligazgató. - A családias hangulatot természetesen megőrizzük, de azt reméljük, több szempontból is sikerül kényelmesebbé tennünk a fesztiválozók szórakozását. Alsóörsön közel háromszor akkora terület áll rendelkezésünkre, mint eddig, így könnyebben szervezhető a parkolás, zsúfoltság nélkül elférnek a sátrak, és 200 hűtővel, mikróval, klímával felszerelt, teraszos mobilház is várja ideiglenes lakóit. A 4-6 személyes házak kisgyermekesek és baráti társaságok számára nyújthatnak otthonos megoldást. A kempinghez kiépített füves strandrész tartozik, ahol klasszikus balatoni életérzéssel lehet, napozni, fürdeni vagy akár jógázni.

A MOL Nagyon Balaton programsorozat részeként idén ötödször bemutatkozó Everness Fesztivál a lényegét tekintve azonban továbbra sem változik: a szervezők közel 300 hazai és nemzetközi spirituális tanítót, gurut, zenei előadót hívtak meg, hogy a legkülönbözőbb programokkal segítsék a fesztiválozókat saját útjuk megtalálásában. Alsóörsre látogat majd Jakupcsek Gabriella és Vámos Miklós író, újra a színpadon Isten tudjázik Rába Géza természetgyógyász, újságíró, Bedő Imre a Férfiak Klubját hozza elérhető közelségbe, de előadást tart még Hevesi Tamás, Gyuri bácsi a füvesember, Takács Tamás, Kereszty András, Gánti Bence, Kriston Andrea és Egedi-Kovács Melinda is. Külön helyszínt kapnak idén a hazai és külföldi jógaoktatók, és egyéb mozgásformák képviselői. A zenei paletta hasonlóan színes lesz: fellép a Samsara Boulevard, az Anna RF, Bársony Bálint hangterápiás koncertet ad, Tücsök Szabi a gyerekek fülébe muzsikál.

Az Everness idén is a gyermekbarát rendezvények sorát gazdagítja, 14 éves korig a belépés és a szállás is ingyenes, valamint számtalan zenei program, kézműves foglalkozás, jóga várja a fiatal fesztiválozókat. Idén sem kell megválniuk a gazdiknak a házikedvencektől, a jólnevelt, közösséghez szokott kutyákat örömmel látják a szervezők.

Továbbra is kiemelt téma a környezettudatosság, a vendéglátóhelyek lebomló evőeszközökkel dolgoznak, és a szelektív hulladékgyűjtésre is nagy hangsúlyt fordítanak.

Ami az étkezést illeti, nem kell majd önmegtartóztatást gyakorolnia egyetlen látogatónak sem, az ételudvarban a húsevők, a vegetáriánusok és a vegán étrendűek is megtalálhatják kedvenc falatjaikat.

A fesztivál ideje: 2017. június 20 - 25., Alsóörs, Pelso Camping

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
11% Naná, és nagyon keményen.
47% Igen, de menedzselhető.
42% Szerencsére nem.
Téli kaland vagy életveszély? A profi hegyivezető elmondja, mire figyelj az osztrák Alpokban
Hirdetés