Kegyetlen tévedés
1944. június 10-én néhány nappal a szövetségesek normandiai partraszállása után a Waffen SS „Das Reich” SS páncéloshadosztály részét képező 4. (Der Führer) páncélgránátos ezred 1. zászlóaljának 3. százada jelent meg Oradour-sur-Glane faluban, mivel Adolf Diekmann és Otto Weidinger SS-tisztek, az egység parancsnokai azt az információt kapták, hogy a francia ellenállás német tiszteket tart fogva Oradour-sur-Veyres városában. Deikmann-nak nem tűnt fel, hogy nem egyezik a két helységnév. Bevonult a településre és miután hiába kérte a polgármestert, hogy adja ki a túszokat és az ellenállókat, a kisbíróval végigjáratta a falut, aki kihirdette, hogy kivétel nélkül mindenki köteles megjelenni a vásártéren a papírjaival együtt. Oradour-sur-Glaneben hat kerékpáros turista is tartózkodott, őket is begyűjtötték.
Az oradouri mészárlás
Fél kettőkor a kétszázhét SS-katona kettéválasztotta a tömeget, a férfiakat elkülönített a nőktől és a gyerekektől, majd hat istállóba és pajtába terelték őket, ahol főleg a lábaikra célozva sortüzet nyitottak, ezután szalmával borították be őket és rájuk gyújtották az épületeket. A 190 férfi többsége nem halt meg azonnal, elevenen égtek el a tűzben. Aki szökni próbált lelőtték. Öt férfinak mégis sikerült megszöknie. Egyikük - bizonyos Marcel Darthout - a mészárlás hatvanadik évfordulójára rendezett megemlékezésen elmondta, hogy az utolsó pillanatig nem hitte, hogy lőni fognak. 245 nőt és 207 gyermeket a falu középkori templomába zártak, ahol a főhajóban elhelyezett láda felrobbantása után géppuskázni kezdtek, majd a földön fekvőkre szalmát és székeket dobáltak és felgyújtották őket. A menekülőket lelőtték. Egyetlen nő, Marguerite Rouffanche asszony élte túl a brutális kivégzést: 3 méter magasból az ablakon kiugorva egy fa alatt sikerült megbújnia. Egyedül az ő elbeszéléséből tudjuk, hogy mi történt 1944. június 10-én Oradour-sur-Glane templomában. Ezek után a katonák körbejárták a falut és rágyújtották a házakat a néhány otthon maradó, járásképtelen öregre. A mészárlás után a helyi pékség kemencéjében öt elszenesedett holttestet találtak: a péket, a feleségét és három gyermeküket.
A barbárság emlékműve
A települést a háború után megőrizték úgy, ahogy pusztulása napján maradt. Az autók, a babakocsik, a varrógépek mind eredeti helyükön vannak. 1999-ben “mártírfaluvá” nyilvánították, és Emlékközpontot nyitottak a régi és az új falu között. Ma turisták és zarándokok járhatják a néma utcákat.
Mi lett a bűnösökkel?
Adolf Diekmann a háborúban halt meg, Otto Weidingert háborús bűnösként ítélték el, hat és fél évet kapott, de az oradouri mészárlás perében csak tanúként hallgatták meg. 1990-ben hunyt el. A per 1953-ban Bordeaux-ban zajlott, a század 22 katonáját állították bíróság elé. Egy katonát halálra ítéltek, de később amnesztiát kapott és életfogytiglani szabadságvesztésre módosították az ítéletét. A többséget öt és tizenkét év közötti kényszermunkára, illetve börtönbüntetésre ítélték. A francia közvélemény felháborodott az enyhe ítéleteken.
2011-ben a Stasi aktái alapján hat, a nyolcvanas éveik közepén járó férfi ellen indított nyomozást a német államügyészség, akik feltehetőleg részt vettek a mészárlásban. Bár Diekmann parancsot adott a kegyetlen öldöklés titokban tartására, úgy tűnik a gyilkosok mégsem úszhatják meg felelősségrevonás nélkül, de Oradour-sur-Glane mártírjainak ez már nem számít.
Tovább a Szellemvárosok sorozatba, ahol további helyszínekről olvashatsz, ahol megállt az idő!
(Fotók: oradour.info)