Önálló film készül a messzi-messzi galaxis legvagányabb fejvadászáról

Ha figyelemmel követed a Star Wars-univerzum alakulását, akkor talán nem hat az újdonság erejével, hogy tervben van az önálló Boba Fett-mozi, ahogy Obi-Wan Kenobi is kap majd egy filmet valamikor.

A rendező személyére vonatkozóan azonban kaptunk egy szép kövér új infót, aminek még örülni is szabad. Eddig úgy tudtuk, hogy Josh Trank viszi a projektet, ami egy kicsit felemás érzés lehetett a rajongóknak, hiszen a srác az A fantasztikus négyes-sel sikeresen eljátszotta azt a bizalmat, amit az Az erő krónikája miatt megelőlegeztünk neki.

Új fejlemény, hogy a Disney érzékeny búcsút vett Tranktől, majd egy sokkal ígéretesebb emberre bízta a karaktert. A hírek szerint James Mangold írja a forgatókönyvet, és ő is rendezi majd a filmet, aminek azért illik örülni, hiszen a Logan-nel Mangold megcsinálta a közelmúlt egyik legjobb képregényfilmjét.

Na jó, azért elégedetten hátradőlni sem szabad, de azért azt ki lehet jelenteni, hogy Mangoldnak eleddig nem igazán voltak súlyos ballépései, és még a gyengébben sikerült filmjei is teljesen nézhetőek.

Boba Fett egyébként hiába szerepelt viszonylag keveset az eredeti trilógiában, igazi fan favorit lett belőle, köszönhetően idézhető dumáinak (csak viccelünk, nyilván) és annak, hogy a rucija majdnem olyan vagány, mint Han Solo beszólásai.

A film címe még ismeretlen, de mi teljes lelki nyugalommal betippeljük a következőt: Boba Fett - Egy Star Wars-történet. Pénzt azért már nem teszünk rá.

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon